A miskolci ortodox templom és sírkertje (Miskolc, 2001)
Az ortodox templom ikonjai és liturgikus tárgyai (Kárpáti László)
ben. Jézus imára kulcsolt kézzel térdel a jobbról megjelenő angyal előtt, aki fölött a szenvedés kelyhe lebeg. A háttérben felhők lebegnek. 3. Utolsó vacsora. Krisztus a tanítványokkal az asztal körül ül, jobbjával áldást oszt, baljában a kenyeret tartja. Jobbról Júdás, övében a pénzeszsákkal. Az asztal fölött díszes csillár, elől kézmosóedény látható. 4. Ismeretlen, álló alakos Szent főpapi öltözékben. 5. Mária születése. Azonos az egrivel, de itt egy teljes alakos angyal és két kíváncsiskodó női személy látható. Déli oldal. 1. Tamás apostol megbizonyosodása. Azonos az egrivel, de Krisztus nem mezítelen felsőtestű. Tamás pedig átkerült a jobb oldalra. 2. Krisztus mennybemenetele. Azonos az egrivel. 3. A Szentlélek eljövetele. Isten Anyja körül ülnek az apostolok, közülük a két szélső térdel. Fönt a Szentlélekgalamb. 4. Ismeretlen álló Sz.ent főpapként. 5. Mária elhunyta. Mária halottas ágya körül a tanítványok, elöl az angyal és a hitetlen férfi láthatók. Fönt, felhőben angyalok által körülvéve Krisztus jelenik meg. A kép keleti előkép elemeinek fölhasználásával készült, de egy fontos motívum, a Mária lelkét szimbolizáló, gyolcsba tekert csecsemő elhagyásával. Negyedik sor. Középtengely: Újszövetségi Szentháromság. Krisztus kereszttel, az Atya-Isten földgömbbel, felhőkön trónol, fölöttük a Szentlélek-galamb lebeg. Előttük teljes alakos angyalok. Északi oldal. 1. Jézus és az írástudók. Azonos az egrivel. 2. Jézus bemutatása a templomban. Azonos az egrivel. 3. Jézus körülmetélése. Azonos az egrivel. 4. Ismeretlen álló alakos Szent főpapként megfestve. 5. Jézus születése. Azonos az egrivel, de itt fönt a teljes alakos angyal mellett még négy szeráffej is látható. Déli oldal. 1. Jézus megkeresztelkedése. Alapjaiban azonos az egrivel, de itt Jézus mögül egy angyal, Keresztelő János kinyújtott karja alól pedig két nő kukucskál be a jelenetbe. 2. Az. Úr színeváltozása. Azonos az egrivel. 3. Lázár föltámasztása. Azonos az egrivel. 4. Ismeretlen álló alakos Szent főpapként megfestve. 5. Bevonulás Jeruzsálembe. Krisztus szamárháton balra halad, jobbról a sokaság és egy pálmafa, a háttérben hegyen a város. FÖLSŐ EGYSÉG. Középtengelyben: Golgota keresztkompozíció. A kereszten a megfeszített Megváltó, a keresztszárak végein, a négy medalionban evangélisták jelennek meg. A kereszt vízszintes ágai fölött két kis medalionban szeráffejek láthatók, alatta pedig balról Mária és Sa lomé, jobbról János és Longinus táblája. Maga a kereszt egy Isten szeme-kompozíción áll. IV. ZÓNA. A tizenkét négylevelű lóhere alakú táblán tizenkét félalakos női és férfi szent jelenik meg. Északi oldal. 1. Joakhim. 2. Barnabás. 3. Dionisz.iosz. 4. Demeter. 5. György. 6. Katalin. Déli oldal. 1. Anna. 2. Mátyás. 3. An-