A miskolci ortodox templom és sírkertje (Miskolc, 2001)

Ajánlás (Kobold Tamás)

radhassanak. Ahogy a múzeumi tárgyaknak, vagy a Levéltár több év­százados iratainak, úgy a temetők sírköveinek is van üzenete a ma élők számára. A temető a tevékeny, olykor „harcos" múlt elcsendesült szín­tere, az „alvó város". Az alvó város „megszólaltatása" visszaidézik az egykori emberi közösségeket, s a hívő közösségektől elválaszthatatla­nok azok a templomok, amelyeknek önmagukban is több évszázados üzenetük van. A mostani kötet a XVIII. század elejéig vezet bennünket vissza az időben, különleges emberekkel, közösségekkel, gazdag egy­házművészeti örökséggel és a köznapi ember számára eddig jobbára ismeretlen sírkerttel, másfajta kultúr- és gazdasági kapcsolatokra utaló nyelvemlékekkel „varázsol" el bennünket. Az ortodox kereszté­nyek, a köznyelv és a foglalkozásunk szerint „görög kereskedők" máig velünk élő gazdag emlékeivel ismerkedhetünk meg. A tanulmánykötet, amelyet most kézbevesz az olvasó, vagy a váro­sunk múltja iránt érdeklődő, egy sorozat első darabját jelenti. Ez is, s reményeink szerint az ezt követőek is egy gondolatkörbe tartoznak: templomok és sírkertek követik majd egymást a régmúltat összekap­csolva a jelennel. Ebben a „kapcsolatteremtésben" a fiatalok, a hon­ismereti táborok tagjai a szakemberek gyakorlati segítségével dicsé­retesen fontos szerepet vállaltak magukra. Ok azok, most közel harmin­can, majd jövőre ötvenen, aztán még többen, akik tevékenyen tesznek a múlt tárgyi emlékeinek megvédéséért, miközben maguk is tanulnak, s észrevétlenül veszik észre kötődésüket ehhez a városhoz. Miközben a múlt emlékeit feltárják, saját helyüket is jobban látják, s alakíthatják a városról alkotott képet maguk számára és az idelátogatók előtt is. Bízva a fiatalok értékmentő, városvédő és városszépítő tevékeny­ségében, Miskolc történeti értékeit szakmailag hitelesen és olvasmá­nyosan bemutató szakemberek munkájában, ajánlom minden érdeklő­dőfigyelmében ezt látványában is figyelmet érdemlő kiadványt. 2001 decemberében Kobold Tamás Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere

Next

/
Thumbnails
Contents