A miskolci ortodox templom és sírkertje (Miskolc, 2001)

Ajánlás (Kobold Tamás)

AJÁNLÁS A tudományos kutatás mindenkori célja új ismeretekkel gyarapítani a múltról szóló tudásunkat, ugyan­akkor közkinccsé tenni a jelen­kort, amely hozzátartozik a törté­nelemhez. Igaz ez általános érte­lemben is, s igaz a várostörténet egy-egy időbeli, vagy téma szerin­ti „szeletét" vizsgálva is. A Mis­kolcon több mint egy évtizede fo­lyó történeti kutatások gerincét vá­rosi múltunk monografikus igényű feldolgozása alkotja. Ehhez szá­mos olyan forráskiadvány, vagy ta­nulmánykötet kapcsolódik, amely részletesebben bemutat egy-egy té­makört, vagy vizsgálat tárgyává tesz más minőségű, összekapcsolódó rendszereket, érint makró- és mikrotár s adalmat, intézményekben meg­jelenő történelmet, vagy éppen egyháztörténetet, amelynek ismerete szervesen hozzátartozik a történelmi korszakok helyes, valósághűbb megértéséhez. Az egyháztörténeti kutatások helyet kapnak a Miskolc monográfia kötetében is, de feltétlenül szükség van olyan átfogó fel­dolgozásokra, amelyek egy-egy vallási közösség múltját és jelenét tel­jes szélességében és színességében tárják az érdeklődő olvasó, vagy az ismereteit elmélyíteni szándékozó kutató elé. 1999-ben a helyreállított Deszkatemplom felszentelésére jelent meg az a tanulmánykötet, amely a miskolci református egyház történetét tekintette át. Ekkor fogalmazódott meg, hogy a város valamennyi vallási közösségéről, a templomokról és a temetőkről jelenjenek meg hasonló elemző és átfogó kiadványok. Miskolc város közgyűlése évek óta támogat egy olyan kutatási programot, amely a város temetőinek dokumentálására, múltbéli érté­keink megóvására irányul. A kutatásban résztvevő szakemberek nem­csak a temetők művészeti értéket jelentő síremlékeit, hanem a város egy­kori jeles személyeit, sírhelyeiket is kutatják, hogy ezek a város egésze számára, a bennünket követő generációk elé példaként állítva megma-

Next

/
Thumbnails
Contents