Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

Miskolc, avas-tűzkövesi kovabánya A nevezetes „Bársony-házi szakócákat" feldolgozó Hermán Ottó a leletek kovakő nyersanyagát a miskolci Avas Tüzkövcs ncvü részéről származtatta, ahol még a múlt század végén is gyűjtötték a tűzgyújtáshoz használatos kovakövet. 1906-tól a bükki barlangok rendszeres ásatásai nyomán bizonyossá vált, hogy a Tüzköves kovaváltozatait a legkülönbözőbb időkben használták eszközkészítésre a vidék őskőkori lakói. 1928-1935 között úgy tünt, Hillebrand Jenő rábukkant a paleolitikum kovabányájára az Avas-tetőn, a volt Pergolán. De csak annyit sikerült megtudnia, hogy a legtöbb aknás bányajárat akár középkori is lehet. Az 1950-es és 1960-as években, majd az 1970-es nagy lakótelepi építkezések nyomán megszaporodtak a leletek. Az előkerült nagyszámú kőeszköz kapcsán fölmerült a gyanú, hogy ezeket az ősember nemigen készíthette a felszínen található mállott, repedezett, megmunkálásra sokszor teljesen alkalmatlan darabokból. Az évtizedek kutatásai nyomán mindegyre jogosabb lelt a kérdés: - Hol rejtőznek és milyenek lehetnek a legősibb avasi kovabányák? Erre 1988-89-ben és 2001-ben sikerült megadni a választ. 1988-ban a Hermán által különösen figyelembe ajánlott Tűzkövesen útépítés alkalmával egyszerre, meglepetésszerűen egy középső őskőkori, a neandervölgyi ember korából származó lelőhely került elő. A lelőhely két részből állt: egy települcshclyből és egy hozzátartozó kovakitermelö bánya- és mühelyrészből. Nagyon kedvező lehetőség ez. Végre az első kovabánya a kapcsolódó településsel együtt! A lelőhely lakórészén az ún. Levalloiso-Moustérien kultúra szépen kidolgozott típusos kőszerszámai, a bánya- és mühelyrészben pedig a kifejtett kovatörmelék mellett az eszközkészítés jellegzetes félgyártmányai és kész eszközök kerültek elő. A művelés technikáját 2001-ben sikerült megfejteni. Az ősember először lefejtette az 1-1,5 m vastag talajtakarót és a harmadidőszaki homokkő réteget a 0,3-0,4 m vastag kovapadról, egy vékony homokréteget hagyva a felszínén. Ezen tüzet gyújtottak, aminek hője sajátosan kezelte, megmunkálhatóbbá tette a kovakövet, s helyenként szét is repesztette azt. Ezután több kilogrammos kvarcitkavics ütőkövckkel szétverték a padot. így nyerték ki belőle az ökölnyi-kétökölnyi jól megmunkálható kalcedon darabokat. A 200l-es ásatáson végérvényesen tisztázódott, hogy a Levalloiso-Moustérien mellett a neandervölgyiek egy másik népessége is fejtette itt a kovakövet, akik valóságos mesterei voltak a bányászkodásnak. Kultúrájuk a Szeleta-barlangból ismertté vált Mousíérien II. (Ringer Árpád)