Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)
HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON
gyertyán és lucfenyő alkotta. Az erdőben barnamedve és hiúz vadászott, a magasabb helyeken a kőszáli kecske és a zerge is nagyszámban élt. A 4. réteg már lehűlést, az utolsó eljegesedés közeledtét jelzi - 117-105 ezer évvel ezelőtt -, amelyet újabb klímaenyhülés követett az 5-6. rétegek idején, 105 ezer és 71 ezer év között. Az erdőkben vaddisznó tanyázott, s a Lambrecht-Kálmán-barlangban felbukkant még a tarajos sül is, amely faj ma Közép-Ázsiában honos. Ezt követően azonban zordra fordult az éghajlat (7-12. réteg), a hegyoldalakról eltűntek a lombos erdők, helyüket főként lue- és vörösfenyőkből álló tajga foglalta el. Ez volt az utolsó eljegesedés első hidegmaximuma 71-61 ezer évvel ezelőtt, amint a kifejezetten hidegtürő cirbolyafenyő elterjedése is jelzi. A hegység lábánál füves puszta alakult ki, ahol mamut, rénszarvas és gyapjas orrszarvú csordák legelésztek. Ali. rétegben a kisemlősmaradványok között rendkívül sok lemming pocok fordult elő, amely jelenség Európában számos lelőhelyen megfigyelhető (Lagurus-horizont) n2 s így jó kronológiai támpontot nyújt. Újabb enyhülést hozott az eljegesedésen belül az az időszak, amikor a 13-16. rétegek rakódtak le a barlangban. Végül a jégkor utolsó nagy hideghullámát - 20-18 ezer évvel ezelőtt - jelzi a 17. rétegben felbukkanó rozsomák, amely nálunk csak ebben az egy időszakban élt, de ekkor a Suba-lyukban már nem lakott ember. A köiparok A Kadic Ottokár által a Szeleta feltárásához 1906-ban kidolgozott barlangásatási módszer még az 1930-as években is, és nemzetközi mércével mérve is rendkívül magas színvonalúnak számított. Szerencsére rendelkezésünkre állnak az ásatáskor készített dokumentációk, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyes leletek előkerülési helyét rekonstruáljuk. Ez ad kellő alapot ahhoz, hogy e kulcsfontosságú lelőhelyünk anyagát modern szempontok és kutatási módszerek szerint újravizsgálhassuk. A publikációk és a gyüjtőleltár tanúsága szerint a csontbreccsa kivételével a Csarnok minden rétegéből kerültek elő pattintott kövek. 1 3 Messze kiemelkedik azonban leletgazdagság tekintetében a 3-as számú (793 db.) és a 11-es számú (4439 db.) réteg, amelyeket alsó illetve felső fő kultúrrétegnek tekinthetünk. Mindez arra enged következtetni, hogy a palcolitikus emberek csupán e két réteg keletkezése idején telepedtek meg huzamosabban a barlangban, egyébként pedig valahol a környéken lakhattak, esetleg nyílt színi telepeken. Amint azt fentebb említettük, a fő kultúrrétegek idején a barlangban megtelepedett két embercsoport két kultúrafáciest képvisel, amelyek számos vonásukban különböztek egymástól. Eltérő volt a nyersanyag-felhasználásuk módja, a kőeszközkészítési eljárásaik, az eszközkészletük, sőt, még a vadászatuk is. Azt, hogy maga az embertípus is különbözött-e, sajnos, nem tudjuk, mert csak a felső főkultúrrctegben kerültek elő embercsontok. Az alsó főkultúrréteg embereinek iparát a Kapámban gazdag tipikus moustérienek közé soroljuk (V/. tábla). Pattintáshoz alapvetően a helyi, azaz kb. 5 km-es körzetben beszerezhető nyersanyagokat használták fel. Számos kovaváltozat és szarukő mellett hidrokvarcitokat, faopált és kovával átitatott márgát is gyűjtöttek a környéken. Ez utóbbit láthatóan kedvelték, mert eszközeik közel harmadát ebből készítették. Jó minőségű nyersanyagért nagyobb távolságot is megtettek. Az üveges kvarcporfírt Bükkszentlászló környékéről, a finom szemcséjű szürke kvarcitot Egerbakta vidékéről hozhatták (10-15 km). A felhasznált nyersanyagok közül legmesszebbről az obszidián származik, amely jelenlegi ismereteink szerint - a Zempléni-hegységben és Tokaj körzetében található, mintegy 70-80 km-re innen. A gumó vagy kavics formájában megszerzett követ azonban nagyobb részben nem vitték be a barlangba, hanem vagy a helyszínen vagy erre a célra Ld. a felső-pleisztocénről szóló fejezetben. 123 Kadic O. 1938c.
