Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

MÁSODIK RÉSZ EMBERELŐDÖK ÉS KÖRNYEZETÜK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

„kultúr-rétege" mutatja az ember itt tartózkodásának a nyomait. 1964-ben az előző évi feltárás anyagából négy töredékes tejfog került elő, köztük egy bal alsó tejszemfog koronája. 1965 augusztusában egy közel teljes nyakszírtcsontot (os occipitale) találtak, amelynek az öreglyuk környéki része sérült és hiányzik a pars basilarisa és a bal pars laterálisa is . A csont archaikus jellegei közé a vastagsága, a sutura lambdoidea egyszerű lefutása, a metasterikus szöglet (a lambdavarrat tompaszögű megtörése mielőtt belefut a sutura occipitomastoideába) megléte, a sulcus sinus transversi közvetlen átmenete a halántékcsont belső felszínére, a nagyagy-kisagyi határ alacsony helyzete és az erős nyakszirti taraj (torus occipitalis) tartozik. A nyakszirtpikkely (squma occipitalis) felső részének magassága, valamint a számolt agytérfogat (1300 cm

3

) nagysága viszont modern jellegzetesség. E kettősség miatt a lelet leírója, Thoma Andor Homo erectus seu sapiens paleohungaricus-nak nevezte el a leletet, amely a Swanscombe-i és a Skhul V. koponya jellegeivel mutat hasonlóságot. A telephelyen a fosszilis fauna és flóra maradványain kivűl még kőeszközöket, állati lábnyomokat és tűz használatára utaló nyomokat is találtak. Az újabban végzett radiometrikus kormeghatározás szerint a kultúrréteg abszolút kora 185-210 ezer év. 20. ábra. A Miskolc-Tapolca-sziklaüreg Homo sapiens sapiens nyakszirtcsontja. Az öreglyuk környékén mesterséges tágítás nyomai A közép-európai neandervölgyi leletek közül a Cserépfalu (Borsod-megye) közelében található Suba-lyuk barlangban 1932-ben került elő moustéri típusú kőeszközök kíséretében egy felnőtt nő majdnem teljes állkapcsa, néhány töredékes csigolyája, a szegycsont markolata (manubrium sterni), a keresztcsont (sacrum) felső része, továbbá töredékes felső-és alsó végtag csontok, valamint egy három-négy éves gyermek töredékes, de jól rekonstruálható koponyája. A leleteket Bartucz Lajos 1940-ben részletesen leírta és a klasszikus neandervölgyiek közé sorolta be, újabban pedig Pap és mtsai vizsgálták a leletThoma, A. 1966a., 495-534