Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)
AJÁNLÁS
AJÁNLÁS Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc egyik nemzetközileg is számon tartott tudománytörténeti nevezetessége, hogy 1891 és 1906 között itt - a megyeszékhelyen és a szomszédos Bükk-vidéken - született meg és bontakozott ki hazánkban az őskőkori régészet és őstörténet-tudomány. Az immár több mint egy évszázados szakkutatás nyomán elmondható, hogy mindmáig ez maradt az országnak az a része, ahonnan a legtöbb ismeret gyűlt össze a történelem távoli kezdeteiről. 1967-től, amikor Rudabányán rátaláltak a több mint tízmillió éves emberelődök maradványaira, az emberré válás és az ősemberkutatás megyei emlékei méginkább a tudományos érdeklődés előterébe kerültek. Ezzel párhuzamosan fogalmazódott meg az igény arra, hogy kulturális örökségünk e kincsei Miskolc város és a megye idegenforgalmában is méltó helyükre kerüljenek. A Magyar Milleneum évében a Szellemi Örökség Program célkitűzéseinek részeként nyílt lehetőség arra, hogy a szakemberek egy reprezentatív kiadványban tárhassák a tudomány képviselői és az olvasóközönség elé az őskőkor emlékeit. A kötet írásai emberelődök nyomát keresték, találták meg és tették közkinccsé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, a Miskolci Egyetem Ós- és Ókortörténeti Tanszéke, valamint a Herman Ottó Múzeum gondozásában készült kiadvány így tehát Északkelet-Magyarország legrégibb történelmét mutatja be, a rudabányai emberelődöktől az őskőkor végéig. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése nevében e hiánypótló és a nagyközönség szamára is haszonnal forgatható kötetet szívesen ajánlom minden kedves érdeklődő figyelmébe. Dr. Odor Ferenc a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke