Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

MÁSODIK RÉSZ EMBERELŐDÖK ÉS KÖRNYEZETÜK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

A würmi jégkorszak második felében bevándorló anatómiailag modern Homo sapiens elől a neandervölgyiek Délnyugat-Európába vonultak vissza és az egyre fogyat-kozó létszámú csoportjaik néhány ezer év alatt eltűntek. A két legfiatalabb lelőhelyük - ahol legtovább maradtak fenn - az Arcy-sur-Cure-i és a Saint-Césare-i, és végül 33-27 ezer évvel ezelőtt haltak ki. E két lelőhely „kultúrája" (a châtelperroni) azonban arról tanúskodik, hogy a két faj között volt mégis némi kapcsolat. A Neanthropus-fázis A Homo sapiens kialakulásával foglalkozó, és ma is elfogadott elméleteket két csoportba lehet osztani: a policentrikus és a monocentrikus elméletekre. Az előbbieknek az „atyja" Weidenreich volt, aki a ezt elsősorban a jávai és a kínai Archanthropus leletekre alapozta. Hipotézise szerint a Homo sapiens minden földrészen egymástól függetlenül a Homo erectusokból alakult ki és a Homo neanderthalensis volt a közvetlen elődje. Elméletét újabban „multiregionális" elmélet néven „frissítették" fel.

80 Ma már a monocentrikus elméleteknek sokkal több híve van, mint a policentrikusoknak. A fossziliákra alapozottak közül a német Bräuer , míg a molekuláris antropo- 82 lógiaiak közül Cann és mtsai (1987) „Eva-hipotézise a leginkább elfogadott . Bräuer „afro-európai sapiens" modellje szerint az anatómiailag modern ember a „korai archaikus Homo sapiens" fázisból indult ki, amelyet afrikai leletanyag (például az etiópiai Bodo-i, a zambiai Kabwe-i-Broken Hill-i, a tanzániai Ndutu-i és Eyasi-i, vala-mint a dél-afrikai Elandsfontein-I) bizonyít. Ebből, a még inkább H. erectus-szerü jelle-geket (például erősen fejlett szemöldökereszt, vastag koponyacsontokat, alacsony agykoponyát, erős nyakszírti tarajt és prognathiát) mutató fázisból alakulnak ki a „késői archaikus Homo sapiens" népességek, amelyeket a tanzániai Ngaloba-i, a dél-afrikai Florisbadi, a kenyai Eliye Springs-i vagy az etiópiai Omo-2 leletei mutatnak be. Ezeknek a jellegei meglehetősen „mozaikosak", mindegyiken találhatók „archaikus" és „átme-netei" jellegek is, amelyek azonban részben eltérően jelentkeznek a fossziliákon. Az előbbiek közé tartozik például a vaskos koponyacsontok, és az alacsony agykoponya, míg az utóbbiak közé a enyhébb prognathia, a kissé már kevésbé markáns megjelenésű szemöldökeresz, vagy fossa canina (ebfogi árok) kialakulása. Végül a „korai anatómiai-lag modern Homo sapiens" mintegy 100 ezer évvel ezelőtt jelent meg, amit például dél-afrikai Border Cave és Klasies River Mouth Cave, az etiópiai Omo Kibish és a tanzániai Mumba Rock Shelter leleteinek jellegei bizonyítanak. Például a Border Cave-i és az Omo Kibish-i koponyák homlokpikkelye és koponyateteje olyan magas, mint a modern Homo sapiensé és az utóbbinak a sutura sagittalis és a sutura coronalis síkjában felvett koponya-körvonala is megfelel a mai népességekének. Magas, egyenes arckoponyájuk és határo-zott állcsúcsuk van. Bräuer az anatómiailag modern Homo sapiens népességeinek Afrikából való elterjedését fokozatosan képzeli el, miközben ezek archaikus géneket is asszimilálhattak a génállományukba, bár ez a keveredés csak csekély nyomot hagyhatott a mai eurázsiai génállományban. Ezt a folyamatot Bräuer „felváltás és keveredéseként képzelte el, amely „...nagyon összetett, több tényező által kiváltott, a különböző területeken eltéréseket mutató, nagyon gyors és teljes volt". Bräuer szerint a keveredés bizonyos helyi (archaikus) jellegek fennmaradását idézhette elő (bár erre kevés bizonyíték van), azonban a mai eurázsiai népességek kialakulásában a döntő tényező az Afrikából való bevándorlás volt. [) Wolpoff, M. H. 1989., 62-108. p. 1 Bräuer, G 1984., 145-165. p. 2 Cann, R. et al. 1987., 31-36. p.