Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

MÁSODIK RÉSZ EMBERELŐDÖK ÉS KÖRNYEZETÜK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

Bilzingsleben-i (Németország) és Vértesszőlős-i (Magyarország) tartozik. Az idősebb európai leletek a Homo erectus-ok általános jellegzetességeit mutatják, a fiatalabbaknál viszont már megjelennek a Palaeanthropus-fázis egyes jellegzetességei is. A grúziai Dmaniszinál 1991-ben elkezdődött ásatásoknál primitiv kőeszközöket és fosszilis hominida-maradványokat fedeztek fel. A rétegek - amelyekből előkerültek - korát az abszolút kormeghatározó módszerek 1,8 millió évesnek adták meg.

77 Ha a további vizsgálatok is igazolják a leletek korát, akkor korai emberfélék kialakulásának történetét jelentősen át kell írni. A Palaeanthropus-fázis A kutatók többsége elfogadja, hogy a Homo erectus volt az első hominida, aki elhagyta a „bölcsőt" és kivándorolt Afrikából a Európába mintegy 1 millió évvel ezelőtt. Itt a jégkorszaki körülményekhez adaptálódva néhány százezer év alatt egy új fajjá, a neandervölgyi emberré (Homo neanderthalensis) alakult át. Dean és mtsai (1998) filogenetikai szempontú osztályozása szerint a neandervölgyiek evolúciója négy szakaszra osztható. 1. Az első szakaszba a Mindéi jégkorszaki korai pre-neandervölgyi leletek (más kutatók által a korai „archaikus" Homo sapiens-ek), amelyekre a prognathia és a széles torus occipitalis jellemző (Arago, Mauer és Petralona). 2. A második szakaszba a Mindel-Riss interglaciálisból származó pre-neandervölgyi leletek (vagy késői „archaikus" Homo sapiens-ek) tartoznak, amelyek főbb jellemzői közé tartozik a laterálisán kiugró torus occipitalis, a processus styloideus helyzetének a foramen stylomastoideum-tól és a fossa jugularis-tól való eltérő magassága, a nyakszirtpikkely kiugrása és a sagittalisan kifejezett prognathia. Ide tartozik például Sima de los Huesos, Swanscombe, Steinheim, Reilingen, Bilzinsleben és Vértesszőlős. 3. A harmadik szakaszba a Riss végéről és a Riss-Würm integlaciálisból származó koraineandervölgyi leletek tartoznak, amelyek már mutatják a „klasszikus" neandervölgyiek néhány jellegét, amilyen például a fossa suprainiaca, a nyakszirt-pikkely erős kiugrása, kis processus mastoideus, kifejezett dolichokrania. Ilyenek például Ehringsdorf, Krapina és Saccopastore leletei. 4. A negyedik szakaszba a Würm jégkorszaki „klasszikus" neandervölgyi leletek tartoznak, amelyekre az igen erős nyakszirti kiugrás („chignon occipital"), mély fossa suprainiaca, erős közép-arci prognathia, nagy appertura piriformis, kitöltött fossa canina a jellemző (például La Chapelle-aux-Saints, La Moustier, La Ferrasie, Shanidar, Amud).

78 A lelőhelyek szerint pedig a neandervölgyiek földrajzilag két csoportra oszthatók: az európai és az ázsiai leletekre. Ezek közül az európaiak az idősebbek, mert a neandervölgyiek kialakulása Európában történt és csak a würmi jégkorszak közepe felé vándoroltak be Ázsiába. Az elsőként felismert neandervölgyi maradványt 1856-ban találták meg Düsseldorf közelében. A lelet egy koponyatetőből és a vázcsontok közel feléből áll. A csontok jellegei eltértek a mai emberétől, mert a koponyatető igen vastag csontú, alacsony és hosszú volt, a vázcsontok pedig rövidek, de robusztusuk voltak. „Primitiv" jellegei miatt Homo primigeniusnak nevezték el, de a rendszertani neve végül Homo neanderthalensis lett. A lelet a „klasszikus" neandervölgyiek közé tartozik, amelyeknek a leleteit azután nagy számban találták meg Nyugat-Európában a 19. század második felében és a 20. század elején. Az egyik legismertebb lelet - amely jól mutatja a „klasszikus" neander-völgyi tíGabunia, L. K. etal. 1999., 451-488. p. Dean, D. et al. 1998., 485-508. p.