Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

MÁSODIK RÉSZ EMBERELŐDÖK ÉS KÖRNYEZETÜK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

miatt volt szükségük, amelyek segítségével a kemény, magvakból, diófélékből és vastaghéjú gyümölcsökből álló táplálékukat „megőrölték"a nagyméretű őrlőfogaikkal, amelyekhez képest a frontfogaik kicsik voltak. A dél-afrikai Australopithecus robustus jellegeinek a többsége megegyezik a robusztus kelet-afrikaiakéval, de a koponyatetői taraja gyengébben kiemelkedő volt. A robusztus ausztralopitekuszok azonban elnevezésük ellenére sem voltak nagytermetüek, testmagasságuk 120-150 cm volt, a hímek (férfiak?) testtömege 45 kg, a nőstényeké (nőké?) pedig 33 kg körül lehetett. Agytérfogatuk kicsi, 410-530 cm

3 között volt. A robusztus ausztralopitecinák a hominidák evolúciójának egyik zsákutcáját jelentik és mintegy 1 millió évvel ezelőtt kihaltak. Ebben szerepe lehetett az ismét hidegebbé vált éghajlatnak, illetve annak, hogy túlságosan „táplálékspecialisták" lettek, így a körülmények változásaihoz már nem tudtak alkalmazkodni. A dél-afrikai gracilis Australopithecus africamis leletei (amelyekhez Dart taungi lelete is tartozik) 3-2 millió év közöttiek. Szintén nagy arc- és kis agykoponyája volt, amely azonban nem volt olyan masszív, mint a robusztusoké és a koponyatetőn sem jelent meg a csonttaraj. Agytérfogata mintegy 450 cm

3 volt, az őrlőfogai a robusztusoknál kisebbek, a mai emberénél pedig nagyobbak voltak. A valódi emberfélék, a Homininae alcsalád legkorábbi alakjai az Australopithecus africanus után jelentek meg. A kutatók véleménye megoszlik abban, hogy az Australopithecus afareiisisektől, vagy az Australopithecus africanusoktól váltak-e el, vagy pedig már ebben az időben az ausztralopitekuszokétól külön származási vonaluk volt. Az A reliant! i rop us-fázis Az Archanthropus-fázisba sorolható leletek taxonómiai helyzete ma még nem kellőképpen tisztázott, ezért ugyanazt a leletet a különböző szerzők gyakran eltérő taxonba sorolják, a Homo ergaster-t pedig a kutatók jelentős része nem is fogadja el önálló fajnak, hanem a Homo erectus korai alakjának tartja. A korai homininák egyes fajait (Homo rudolfensis, Homo habilis) pedig újabban csak az emberréválás mellékágának tartják. Homo ruclolfensis: a legkorábbi ember A Turkana-tó (1975-ig: Rudolf-tó) környéke a legjelentősebb kelet-afrikai lelőhelyek közé tartozik. Ezek felfedezése Richard E. F. Leakey (Louis fia) nevéhez fűződik. Elsőként a tó keleti partján található Koobi Fora és Allia Bay lelőhelyeket találta meg 1967-ben.

72 A következő években rendszeres ásatásokon nagyszámú hominida és az egykori fauna további maradványait tárta fel. Az itteni pliocén és pleisztocén kori rétegek 4,0-0,7 millió évesek, a hominida maradványok kora pedig mintegy 4,0 millió év (Allia Bay: Australopithecus anamensis) és 1,4 millió év (Koobi Fora: Australopithecus boiseï) között van. Az egyik legfontosabb, először H. erectus-ként, majd H. habilis-ként, újabban pedig Homo rudolfensis-ként számon tartott lelet a KNMER-1470-es számú, amelynek a több, mint száz töredékből rekonstruált koponyája agytérfogata 780 cm

3

. Az agykoponyája hominin, az arckoponyája viszont szinte teljesen ausztralopitecin jellegű, mert nagyméretű, igen erősen prognath (előreugró), az orrcsontok pedig szinte nem is emelkednek ki az arc síkjából. A 2,4-1,9 millió évvel ezelőtt élt H. rudolfensis arcváza, állkapcsa és fogai, valamint agytérfogata is nagyobb, 700-800 cm

3 volt, mint a nála később megjelent Homo habilis-é.

12 A legidősebb, mintegy 2,4 millió éves H. rudolfensis-t F. Schrenk és munkatársai 1993-ban írták le. A leletet Ugandában találták a Malawi-tó közelében, Urahá-nál. A H. 12 Leakey, R. E. 1982., 87. p. 73 Wood, B. 1999., 115-118. p.