Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

MÁSODIK RÉSZ EMBERELŐDÖK ÉS KÖRNYEZETÜK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

szagon a jósvafői Por-lyuk őrzött meg hasonló faunát, ahol a rágcsálók között a mezei pocok 80-90%-os dominanciája jellemző. Az 5e. zóna idején a Kárpát-medencében egymás mellett megjelent a barna és a barlangi medve, a ló, és a dámvad. A hegyvidéki területeken meleg erdős-sztyepp vegetáció rekonstruálható. 5d. klimatozóna. 112 és 104 ezer évek között megszűnik az interglaciális melegcsúcs időszaka és kisebb lehűlés kezdődik. Magyarországon két olyan gerinces-fauna ismert (Eger, Dobó-bástya és Süttő 9. lelőhely), amelynek alapjellegét a mezei pocok dominanciája határozza meg, de már jelen vannak a hidegtürő és hűvösség kedvelő fajok, mint a szibériai, a patkányfejü és a csalitjáró pocok. 5c. klimatozóna. 104 és 96 ezer évek idején kismértékű felmelegedés történt. A gerinces faunában az újbóli melegebb klíma hatására visszatért a mezei pocok dominanciája, a sztyeppéi környezetet kevelő Lagurus pocokfaj aránya állandósul és megnövekszik az erdei pocok gyakorisága. Magyarországról az 5c. klimatozóna több gerinces lelőhelye ismert, mint a bükki Poros-lyuk, és a Gerecsében Tata, Kálvária-hegy 4.sz. barlang, Bajót 3.SZ. kőfülke 5a.sz. rétege. 5b. klimatozóna. A 96 ezer évvel ezelőtt kicsúcsosodó és 96-84 ezer évek közötti hűvös klimatozónából egyértelmű gerinces-faunát nem ismerünk Magyarországról. Lehetséges, hogy a Tarkői-kőfülke IV. mintája az erdei pocok 40% fölötti dominanciájával ezt az enyhe lehülési szakaszt jelzi. 5a. klimatozóna. Hagyományos értelemben a würm I. glaciális előtti markánsan kimutatható rövid felmelegedés időszaka, 85 és 72 ezer évekkel ezelőtt. A szakasz a gerinces paleontológiában használatos „Hystrix-horizonttal" és a varbói faunaszinttel korrelálható, és tipusfaunája a bükki Lambrecht-Kálmán-barlang. A mezei pocok dominanciáját felváltja a vízi pocok, miközben az erdei pocok olymértékben elszaporodik, mint a felsőpleisztocént követően csak a holocénben. Faszénvizsgálatok szerint az V. rétegben 34% Celtis és 47% lombos fa mellett 19% Larix-Picea mutatkozott. 4. klimatozóna - az utolsó eljegesedés kezdete Az utolsó eljegesedés első glaciális erős lehűlést hozó szakasza (Würm I.) 72 és 60 ezer évekkel ezelőtt volt. A magyarországi felső-pleisztocén gerinces fauna fejlődésének egyik legmarkánsabb szakaszát a Suba-lyuk felső rétegcsoportjából előkerült Lagurus nevű szélsőségesen kontinentális, sztyeppkedvelő pocokfaj előretörése és Nyugat-Euró-páig történő migrációja jellemzi („Lagurus-horizont"). A 4. klimatozóna glaciális csúcsát az upponyi Horváti-lik rétegsorában lehet megtalálni, ahol a Lagurus mellett az örvös lemming (Dicrostonyx) is megjelenik. 3. klimatozóna - a „mamut-sztyepp" időszaka 60 és 24 ezer évek között két kisebb felmelegedéssel határoltan hűvös klímaoszcillációkkal jellemzett globális lehűlés következett be. Emlősfaunájára a tipikus jégkorszaki nagyemlősök (mamut, gyapjas orrszarvú, óriásszarvas, bölény, őstulok, ló, rénszarvas, gímszarvas, kőszáli kecske, zerge, barlangi medve, barlangi farkas, barlangi oroszlán, hiéna) jellemzők a hűvös igényű és sztyeppét kedvelő rágcsálókkal. Mindezek együttesen egy olyan, valószínűleg „tundra-sztyepp" ökoszisztémát alkottak, ami az utolsó glaciális csúcsot követően eltűnt a Földről. A 3. klímatozónán belüli faunisztikai, környezeti rekonstrukciókon alapuló további megbízható időrendi tagolást meglehetősen nehéz. A Középső-Würm kezdeti szakaszában az interstadiálisból glaciális jellegű környezetbe történő átmenet rekonstruálható, a szibériai pocok gyakoriságának növekedésével.