Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

MÁSODIK RÉSZ EMBERELŐDÖK ÉS KÖRNYEZETÜK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

legépebb. A felsőbbeket s egyben idősebbeket a lejtőcsuszamlások, talaj- és málladékfolyások, a fővölgybe torkolló oldalvölgyek és vízmosások már inkább többé, mint kevésbé megcsonkították. Ezek az egymás fölött hosszan húzódó párkánysíkok jó föltételeket kínáltak már emberőseink megtelepedéséhez is: közel voltak az ivó- és halászvizekhez, de az áradások nem érték föl lépcsőlapjukat, ahol ráadásul a jégkorszakokban az erős aprózódás termelte és a szél által odaszállított kőzetliszt, valamint a széles, de az év java részében száraz árterületekről odafújt iszap zavartalanul lerakódhatott, s a rajta megtelepülő pázsitfüves mezők alatt termékeny lösszé alakulhatott. A hegységi tájak már említett szakaszos emelkedése a mészkővidékeken (GömörTornai-karszt, Bükk) a karsztvíztükör mélységének a növekedésével párosult. A karsztvíz szintjéből kiemelt és szárazzá vált tágas szádájú barlangok erdőjáró, gyűjtögető és vadászó emberelődeinknek biztosítottak átmeneti szállást, védett helyet a tűzrakáshoz, eszközkészítéshez, áldozat bemutatásához. A negyedidőszaki éghajlatváltozások természetesen a növény és talajtakaró, továbbá az állatvilág átalakulását is maguk után vonták. A pliocén végére a meleg-mérsékelt öv kemény- és babérlombú erdői a valódi mérsékelt övre jellemző lombhullató erdőkké változtak. Ezzel párhuzamosan a terra rossa (vörös fold) képződését barna erdőtalajok kialakulása váltotta föl. A jégkorszakban, amikor a mai Északkelet-Magyarország ún. jégkörnyéki (periglaciális) terület volt, alföldjei javát erdőfoltokkal tarkított, hideg, tundraszerű füves mezőségek foglalták cl; a hegységek melegebb, déli lejtőin ligetes lombhullató, följebb és másutt erdei fenyő és „vegyeslombú" erdők éltek. A korábbi jégkorszakközökben a „visszatérő" lombos erdőkben még viszonylag sok volt a meleg-kedvelő - ún. mediterrán, szubmediterrán, balkáni-pontusi - nemzetség és faj. Ezek száma azonban jégkorszakról-jégkorszakra csökkent, éppúgy mint az utolsó, würmi jégkorszak óta a hidegkedvelő, hidegtürő havasi, alhavasi fajoké.