Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

ELSŐ RÉSZ LEGŐSIBB MÚLTUNK KUTATÁSA ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

nevezett urakat a szeletai paleolitek valódiságáról meggyőzni. Tisztában voltam, hogy OBERMAIER megítélésében tévedett. "

I! A magyar ősrégészet s egyben régibb kőkor-kutatásunk elismert szaktekintélye. 1910töl kezdődött egyetemi pályafutása a Pázmány Péter Tudományegyetem Embertani Intézetében. A Magyar Nemzeti Múzeumnál a Régészeti Osztály vezetésére kapott megbízást. Kadié Ottokár mellett kezdte meg barlangi feltárásait. Szerencsés kézzel már első önálló ásatásán ősemberi maradványt ásott ki, a répáshutai Balla-barlang gyermekkoponya leletét. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Ballá- után az Istállós-kői-, a Pes-kö-barlang ásatása mellett nyíltszíni lelőhelyeken is végzett feltárást. így került sor 1928-1935 között a miskolc-avasi kovabánya és a bodrogkeresztúri Henye-hegy felső-őskökori településeinek régészeti munkálataira. Tudományos munkásságában főleg az Aurignaci-, a Magdaléni- és a Szeleta-kukúra vizsgálata, valamint a jégkori klímaciklusok és a régészeti kultúrák összefüggése értékelésében ért el eredményeket. Nevéhez fűződik annak a felismerése, hogy pleisztocén barlangi üledékeinkben alapvetően a hideg éghajlaton keletkezett löszös mészkőtörmelék rétegek váltakoznak a felmelegedési szakaszok talajszedimentjeivel. Korát messze megelőző felismerését a magyar paleolitikumról 1935-ben megjelentetett összefoglaló munkájában publikálta. A neves szakember emlékét az ősemberi barlangkarcokról híres bükk-hegységi Hillebrand Jenő-barlang is őrzi. (Ringer A.) A megérdemelt külföldi elismerés azonban már nem sokáig váratott magára. Kadié Ottokár következő tanulmányútján, 1911. augusztus 4.-én Tübingenben tartott előadásán, amelyben a szeletai ásatásokat, s azok eredményeit ismertette, átütő sikert és elismerést aratott. A magyar őskőkorkutatás ügye nyugvópontra került. Az 1906-1907-es esztendő fordulata, a Szeleta értékes leletei nagy lendületet adtak a barlangásatásokhoz, amely a következő - második világháború végéig tartó - tudománytörténeti időszakra, a Vértes elnevezései szerint a „francia szisztéma" időszakára is rányomta a bélyegét. Kutatóink ekkor - mint ahogyan ez persze Európa szerte elfogadott Hillebrand Jenő 1884-1950 . i Kadié O. 1915., 4. p. Vértes L. 1965., 91. p.