Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

ELSŐ RÉSZ LEGŐSIBB MÚLTUNK KUTATÁSA ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

Hermán Ottó 1835-1914 Az utolsó magyar polihisztorként, univerzális tudósként számon tartott Hermán Ottót valóban a hihetetlen sokoldalúság, áttekintőképesség, szívósság és - bármely általa felvállalt ügy kapcsán - a konok kitartás jellemezte. így volt ez tudományos és közéleti, politikai tevékenységében, akár valamely tudományos fórumon, akár országgyűlési képviselőként kellett helyt állnia. Tudományos munkájában szerteágazó sokoldalúságába belefért a madarakról, a halakról, a pókokról való értekezés, csakúgy mint a magyar nép ősfoglalkozásának, jellemének, néprajzának a tanulmányozása. Élete egyik utolsó nagy csatája vette kezdetét, amikor a Bársony János miskolci ügyvédtől 1892-ben feldolgozásra átvett kőeszközökben felismerte az ősember kezenyomát. Másfél évtizedes harc árán sikerült elérnie, hogy a Szeleta-barlang leleteivel fényes győzelemre vigye a magyarországi ősemberkutatás s a régibb kőkor régészetének az ügyét. így tekint síremléke, kérése szerint, az Felső-hámori temetőből - az időtlenség nyugalmával - a nagy mű, a hírneves Szeleta-barlang felé. (Ringer Á.) A leletek korhatározása körüli vita 1893. február 19.-én robbant ki , amikor a Hermán által megírt előadást Hampel József, neves korabeli régészünk ismertette a Magyar Természettudományi Társulatnál. Az előadást követően Halaváts Gyula geológus szólalt fel. Kétségbe vonta Hermán igazát, kifejtve hogy a Bársony-féle ház jelenkori felszínen épült, s így az alapjából kiásott kőeszközök nem lehetnek diluviális eredetűek, vagyis az ősember korából valók. Ezzel vette kezdetét a kétkedés időszakának a „miskolci leletekhez" kapcsolódó második, Hermán Ottó küzdelmével fémjelzett szakasza. A „terméketlen vitákkal" szemben Hermán csatája mindössze egy lelőhely s annak leletanyaga körül folyt. A résztvevők számát tekintve pedig szük körben, Hermán és geológus ellenfelei között zajlott. Viszont az utolsó magyar polihisztor állhatatosságának köszönhetően jóval hosszabb ideig tartott, mint előzőleg bármelyik. Egyúttal alapvetően különbözött azoktól, mert végül is fényes győzelemmel, a magyarországi régibb kőkor kutatás és tudomány megszületésével zárult. Később Hermán - nagyon találóan - párhuzamot vont az ő harca és francia elődje, Boucher de Perthes heroikus viadala között: „ Boucher de Perthes sorsa magyar földön és mintha kicsiben ismétlődésre került volna ...Az első három tárgyat paleolit/inak tekintettem és leírtam tehát, mint az elsőt a magyarok földjéről, melyre nézve fennállott a feltevés, inkább tévedés lehetősége, hogy az ősember elterjedése magyar földre nem nyúlt