Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

ELSŐ RÉSZ LEGŐSIBB MÚLTUNK KUTATÁSA ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

át. Mi természetesebb, mint az, hogy ellenem, aki az ellenkezőjét bizonyítottam, szintén ádáz harc indult. " 6 Valóban szembetűnő egyezések mutatkoznak az őstörténet atyja, Boucher de Perthes s e tudomány hazai meghonosítója, Hermán cselekedeteiben. Mindketten folyóteraszhoz kapcsolódó szakócalelet jégkori eredetének ügyében, az ősember létének bizonyítására szálltak síkra geológus kollégáik ellenében; s mind a ketten - szinte pontosan egyformán - másfél évtizedet áldoztak erre az életükből. Hermán következetesen törekedett Boucher de Perthes életútja s a francia kutatás ta­nulságait szem előtt tartahi és menteni abból. Már első tanulmányában Boucher de Perthes mintájára közölte a megtalálók nyilatkozatait - a hamisítás vádját kivédendő -, a Bársony-házi leletek hitelességének igazolására. Kevéssel később pedig már azt is világo­san látta, a francia példát kell követni ahhoz is , hogy a Bársony-féle szakócák ősemberi mivoltát bizonyítani lehessen. Ahogyan ugyanis Franciaországban a Somme-folyó völgyéből áttevődött a kutatás központja a középhegység karsztos területeire - ahol az üregek kitöltése az ősember és a jégkori állatvilág emlékeit egyaránt kitűnően konzerválta -, ugyanúgy kell tenni nálunk is. 2. ábra. A Hennán Ottó Múzeum mai kiállítási épületében nyílt a Borsod-Miskolci Múzeum 1899-ben A Miskolc környéki Bükk-vidék barlangjaiból egyidejűleg kell kimutatni a jégkori ember és a kortárs állatvilág leleteit. A bizonyítás csak így lehet teljes és tudományosan kifogástalan. Hermannak ezt a zseniális lépést hozzávetőleg másfél évtized, vagyis valamivel rö­videbb idő alatt sikerült keresztülvinnie és sikerre juttatnia, mint ahogyan erre 1844 és 1863 között Franciaországban sor került. A „pokol cséplője", amint a polihisztor Hermant politikusként nevezték, 58 éves volt, mikor a harcot elkezdte és 73 éves korában fejezte be. 6 Kása L. - Keve A. - Farkas Gy. 1971., 165-166. p.

Next

/
Thumbnails
Contents