Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

HARMADIK RÉSZ AZ ŐSKŐKOR ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

tételeket követő jégkori állatfajok, a zsákmány nyomában eltűnnek a felső-paleolit vadászok is. Ám amit a néhány, a hegységben feltárt telepükön tapasztaltunk, fontos adatokkal szolgáltak a felső-paleolitikum történetének megismeréséhez. A Tokaj-Eperjesi-hegység, ez a változatos és gazdag vidék egy rövid időre elnéptelenedett, hogy aztán új népek új igényeit kielégítve már élelmiszertermelő közösségeknek nyújtson biztos megélhetést. KULTUSZOK ÉS MŰVÉSZET Ringer Árpád Az őskőkor emberének kultúrájában - a modellként tekintett természeti népekéhez hasonlóan - nem különült még el egymástól a mindennapi lét profán és szakrális oldala. Ebben a világban a művészet sem vált külön a gyakorlati funkciótól. Az általunk művészeti emlékként kezelt régészeti leletekről így bizonyosra vehető, hogy szerepük nem az önmagáért való esztétikum volt, hanem mindig valamilyen hiedelem, vallási képzet állt mögöttük, és a legtöbb esetben kultuszokhoz, rítusokhoz kapcsolódtak. Európában a felső-paleolitikum elején mintegy varázsütésre jelent meg a művészet, és rohamosan terjedt el az egész kontinensen. E jelenség minden bizonnyal a Homo sapiens sapiens központi idegrendszerének fejlettségével áll összefüggésben: a modern emberre jellemző homloklebeny, illetve asszociációs kéreg megjelenése tette lehetővé a művészeti tevékenység kibontakozását. Magyarország területen a művészettel és kultuszokkal kapcsolatos emlékek száma viszonylag csekély. Északkelet-Magyarországról ugyanez mondható el. Lelőhelyeinkről temetkezések, a rituális kannibalizmus, a medve-, illetve a koponya-kultusz nyomai kerültek elő. 1932-ben a Suba-lyuk feltárása során all. rétegében az ásatok neandervölgyi embermaradványokat találtak. Sajnos későn vették észre a különleges leleteket, így a pontos megfigyelések és dokumentációk hiányoznak. A leletanyag legutóbbi paleoantropológiai értékelése szerint egy fiatal nő és egy 3-4 éves gyermek vázrészeit találták meg. Mindmáig nem tudjuk biztosan, hogy eltemették-e őket. A neandervölgyi ember mintegy 150 ezer évtől kezdődően helyezte örök nyugalomra halottait. Nem zárható ki, hogy ez történt a suba-lyuki maradványok esetében is. Különösen érdekes, hogy a csontvázrészek közvetlenül egy tűzhely alatt feküdtek. Ez a tény önmagában is az életet jelképező meleg és fény közelébe való elhelyezés szándékát sejteti. A középső-paleolitikum után következő késői-őskőkorból származik a répáshutai Balla-barlang gyermekkoponya lelete, amelyet Hillebrand Jenő tárt fel 1911-ben. Erről sem tudjuk egyértelműen, hogy valóban temetkezéssel állunk-e szemben, ahol a csontváz többi része valamilyen oknál fogva elpusztult. Esetleg a vadállatok is kitúrhatták és szétszórhatták a vázrészeket, mely lehetőség egyébként a suba-lyuki embermaradványok esetében sem zárható ki. A másik lehetőség a balla-barlangi lelet értelmezéséhez, hogy a - Gravetti-kultúrából ismert módon, amihez e maradvány is tartozik - esetleg külön csak a koponyát temették el. A koponya-kultusz, vagy a rituális kannibalizmus különleges emléke került elő Miskolc-Tapolcán. Megay Géza 1928-3 l-ben a S zent-Kereszt-hegy oldalában nyíló kis sziklaüregben pár darab, de annál érdekesebb felső-paleolit kovatárgy mellett egy nyakszirt-