Emberelődök nyomában. Az őskor emlékei Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2001)

ELSŐ RÉSZ LEGŐSIBB MÚLTUNK KUTATÁSA ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

KUTATÁSTÖRTÉNET Ringer Árpád A távoli előzmények A magyarországi ős- és átmeneti kőkor kutatásának távoli előzményei egészen a XVIII. századig nyúlnak vissza. Természetvizsgálóink - Bél Mátyás, Fridvalszky János, Korabinszky Károly, Nedetzky Elek - figyelme ekkor fordult a barlangok felé. A karsztos üregek sejtelmes mélyén a nedves agyagból sárkánycsontoknak s mennyköveknek vélt őslénytani leletek és kovakő tárgyak kerültek elő. Ezek nyomán születtek és szaporodtak el - Európa szerte elterjedt gyakorlat szerint - a sárkány- és mennykőbarlang elnevezések.

3 A rejtélyes barlangi leletek közül különleges érdeklődésre tarthattak számot a „ménköveknek" vagy „fénköveknek" mondott pattintott és csiszolt kőszerszámok - hiszen ezekről van szó-, amelyek eredetét - régi hiedelem szerint - a villámlásra vezették vissza. Miután azonban a barlangokban villámcsapás nem lehetséges, fölmerült a gyanú, hogy a kitöltésükben talált kovatárgyak nem természetes előfordulásúak, hanem ember-kéz által juthattak oda. Talán régi korok barlanglakói vitték ezeket tanyahelyükre, tüzesiholó és fenőkő gyanánt. A barlangi ember ötlete egy lépéssel előbbre mozdította az őstörténet-tudomány és a karsztüregek kutatásának kibontakozását. A barlangi sárkánycsontok legendáját a XIX. század kezdetén Georges Cuvier, a francia őslénybúvár oszlatta szét azzal, hogy leírta: ezek a maradványok valójában a barlangi medvék és más jégkori emlősök emlékei. A föld méhének titokzatos csöndje és sötétje különösen nagy vonzerőt gyakorolt a romantika korában. Földalatti túrák kedvelt helye lett a megye szpeleológiai nevezetessége, az Aggteleki-karszton nyíló óriás barlang, a Baradla is. A karsztüregek és barlangok iránti felfokozott érdeklődés a XIX. század közepén és második felében vezetett el Magyarországon az eredetileg osztatlan kezdeményből három tudomány, az őslénytan, a barlangászat és a régészet önállósodásához.

4 Először a negyedidőszaki gerinces paleontológia vált külön, amikor Petényi Salamon János 1864-ben megjelentette nevezetes értekezését a beremendi kőfejtő hasadékaiban lelt, kihalt jégkori állatok maradványairól. Az 1860-as évek elején Schmid Adolf, a Baradla-kutató Vass Imre és mások nyomdokain megteremtette a magyar szpeleológiát. A közös gyökérből a barlangok archeológiája sarjadt ki utoljára. Az első ilyen típusú hazai ásatást Nyáry Jenő végezte az aggteleki cseppkőbarlangban, 1876-ban. Igazából azonban a rendszeres barlangásatások csak később vették kezdetüket - a bükki Szeleta feltárásának megindulásával -, 1906-ban. A kétkedés időszaka A magyar régibb kőkor kutatás történetében a XVIII. századtól az 1860-as évek elejéig terjedt a „távoli előzmények" kora. Innen, 1862-1864-től 1906-ig számítandó 3 Gábori-Csánk V. 1995., 23-26. p. 4 RingerÁ. - Veres L. 2000., 19-22. p.