Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

napok, sokszor ködösek, néha oly verőfényes melegek, mint március végén vagy április elején szokott lenni. A barmok kijárhattak a mezőre. A gazdák sokáig legeltették a dúsan hajtó vetéseket. Mindenfelé kevés tüzelőanyagra volt szükség: valóságos áldás a szegényekre. Apám jegyzetei közt olvasom, hogy 1873-ban volt éppen ilyen időjárás. Tavasszal a gyümölcsfák dúsan virítottak, de gyümölcs semmi sem lett. A vetések gazdagon fejlődtek, de később teljesen tönkretette a rozsda. „Nemhiába mondják - így írja -, hogy jó tél csinál jó nyarat." - De hát Isten kezében van az idő kereke, s ő mindent jóra fordíthat. Ez a rendkívül lucskos időjárás engem sem igen csábított arra, hogy idelátogassak. Január 5. óta most vagyok itt először. Tegnap délben jöttem, s ma este visszamegyek. Időt kell várnom, hogy gyümölcsfáim tisztogatásához lássak. Szomorú látnom a régi ostoba csonkítással tönkretett törpefáimat. Némelyik sohasem heveri ki. 1910. március 15. A mai nemzeti ünnepnap itt köszöntött rám. Tegnapelőtt jöttem, ma este visszatérek. Egyébiránt én az ünnep sztereotip zajában és füstjében Miskolcon sem vettem volna részt; itt sem veszek. Mert itt is a megszokott formák közt ünnepel ma a hazafiasság, amelynek régebbi izgató és gyújtó hatását és élességét meglehetősen alábbszállította a „nagy nemzetinek" híresztelt koalíciós kormány áldatlan szereplése és csúfos bukása. A csillogó, hazug ígéreteknek nemigen hisz többé a józanodni kezdő tömegek nagy része. Látni kezdi, hogy becsapták vezérei a hatalomra juthatásért, s hogy a nép és ország helyzetét nemcsak nem javították, de rosszabbá tették, Az a széleskörű rokonszenv és csatlakozás, mely a HéderváryTisza kezdeményezését kíséri, kedvező eredménnyel biztat. Ezt azonban a közel kilátásba helyezett képviselőválasztás fogja eldönteni. Báró Vay Elemért március 9-én lelkes ovációval, egy disszonáns hang nélkül igtatták Borsod vármegye és Miskolc város főispáni hivatalába. így történik az az ország legtöbb törvényhatóságában. Mintha csakugyan kijózanodott volna ennek a megrészegített s elbolondított nemzetnek nagy része. Mert hogy sokan még most is csökönyösen tartják gyomrukban a régi maszlagot vagy szedegetik be az újat, az kétségtelen. Legközelebb arról beszélgettünk Horváth Lajossal, hogy most volna alkalmas idő arra, hogy Borsod vármegye és Miskolc város a régi erkölcsi tartozásának lerovásához kezdjen, s felvegye a Deák-szobor felállításának elejtett fonalát. Szégyenbélyeg marad az a nemzet homlokán, hogy míg Kossuth alakját a széles hazában mindenfelé, még falukon is szobrok hirdetik, jeltelenül akarják mintegy feledésbe meríteni azt a megváltó hazafit, akinek éppen köszönhető az, hogy Kossuthnak szobrokat emelhettek, s hogy talpunk alatt alkotmányos haladás biztos talajává lett a magyar föld... Érintkezésbe fogok lépni az alispánnal és polgármesterrel. A kezdeményezés már régóta megvan mind a megyénél, mind a városnál, de a folytatást meggátolta, szinte megfélemlítette a „függetlenségiek" által gyakorolt nagy terror, a vakbuzgó Kossuth-imádás, a nemzet elfojtott lelkiismerete.