Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Ezek az örökös meleg, száraz, tavaszi napok egyáltalában nem viszik nagyon előre a természetet. Elvárja a fejlődés a maga rendes idejét. Felette nagy szükség volna egy jó tavaszi esőre. Az aztán ezzel a meleggel egyszerre kiontaná a tenyészetnek még szendergő életét mindenfelé. Most is már fölséges körtefáim, úgy a törpék, mint a magas törzsűek, eléggé dús rügyezéssel biztatnak. Az almák még inkább nyugszanak. Kertem már szép, tiszta rendben van, a fák feltisztítva, nyesegetve. Szőlőtőkék és rózsafák még a föld alatt várják a szabadulást. Most már majd csak a Húsvét-ünnepekre fogok idelátogatni. 1910. március 26. A Deák-szobor ügyét talán nemsokára csakugyan dűlőre visszük. Megbeszéltem az alispánnal és a polgármesterrel. Régebben elhatározta mind a megye, mind a város a szobor felállítását, s határozott a költség előállítása iránt is. Ugy értesültem, hogy e célra a megyénél most mintegy 30 ezer korona, a városnál mintegy 7 ezer korona áll rendelkezésre. Körülbelül 40 ez[er] koronáért elkészíthető egy egyszerű állószobor. A város, melynek közvetlen díszére fog szolgálni a mű, hihetőleg pótolni fogja a még hiányzó összeget. így hát majd csak könnyítünk valamit mind a magunk, mind a nemzet lelkén. Nevem napján egyszer-egyszer nem ért engem annyi megtisztelés és megemlékezés, mint most. Nagyon sokan kerestek fel részint élőszóval, részint írás különféle gyöngéd jeleivel a rokonszenvnek. Legmeghatóbb volt az államvasúti népiskola összes növendékserege, mely zászlójával s egy rendkívül nagy és szép fejér szegfűcsokrot hozva, tanítóinak vezetése alatt érkezett hozzám, s szép beszéddel üdvözölt mind az igazgató, mind egy igen értelmes, kedves kisleány. Az elismerésnek efféle nyilvánulása nem mondom, hogy jól nem esik, de nagy életkoromat és saját értékemnek az önmagam szemében csekély voltát juttatja eszembe Ennek a hónapnak 21-én, hétfői napon történt a magyar parlamentnek s a magyar névnek saját fiai által meggyalázása. Az országgyűlés feloszlatásáról volt szó. Megjelentek a házban az átmeneti kormány miniszterei: Gróf Khuen-Héderváry elnök és a többiek. A miniszterelnök beszélni kezdett. A Justh-féle „függetlenségi" táborból egyszerre kitört a hír szerint előre készített riadalom. A honmentő vitéz hazafiak felugráltak helyeikről. Ordítozás, zavar, verekedő, korcsmai betyárság. Szintén gyilkolni kész roham a miniszterelnök ellen. Könyvek, tintatartók repültek hozzá a „honmentők" soraiból. Mind Héderváry miniszterelnököt, mind gróf Serényi földmívelési minisztert vérző fejjel vitték ki a képviselőházból. Lesz-e hát még valami az oly nemzetből, melynek fiai így szolgálják a haza ügyét? Nem az abszolutizmus útját egyengetik-e ezek az elvakultak? Nem új bizonyítékot szolgáltatnak-e az ismert mondatra, hogy a magyar csakugyan „iugi impatiens, libertatis incapiens"? Március 22-én új, meglepő megtiszteltetés ért engem. Miskolc város képviselőtestülete Horváth Lajost és engemet egyhangúlag megválasztott a város díszpolgárává. Habár életem vége felé kissé már későn érkezik is a kitüntetés, polgártársaimnak ezt a ritka bizalomnyilvánítását méltó elismeréssel és hálával fogadom. Csak azt sajnálom, hogy én már szeretett városomnak, múltamnál fogva, igazán