Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

1910. február 23. A politikai láthatár derülni kezd. A nemzet megmentésére szövetkezett, de megrontására dolgozott koalíció összeomlott a maga erkölcstelenségének súlya alatt. A békés rend és munkásság helyreállítása végett kinevezett Héderváry gróf kedvező sikerrel biztató jelek közt indul. A „nemzeti munkapárt" címmel alakult új párt mellé szinte tódulva sorakoznak a józan gondolkozású hazafiak, a megcsalatkozott és kiábrándult emberek. Az ország nagy része úgyszólván felszabad[ul]tnak érzi magát a lidércnyomás alól. A közelgő új képviselőválasztás előkészületei forrongnak körültünk. Nagy kérdés: többségre fog-e vergődni az új párt? Félő, hogy a tömegek mindig a régi bolondító beszédek hatása alatt állanak, s a megújítandó régi gyújtogató jelszavak után fognak indulni. Mert a tömegek kijózanodása mindenütt nagy ritkaság. - Különösen biztató szerencse, hogy Tisza István is eljöttnek látta most már az időt szívvel-lélekkel csatlakozni a kibontakozási törekvésekhez. Nagy eszének, jellemének, hazafiságának lebilincselő erejét csak növelték előttünk a közelebbi fertelmes, nyomorúságos esztendők. Én részemről örülök, hogy életem vége felé még ezt a fordulatot megérhettem. Alig volt hozzá reményem. Nem hittem, hogy akiknek kezébe került a hatalom, ily hamar el fogják azt játszani. Isten keze volt. Január végén Budapesten jártam. Részt vettem ott a „Kisfaludy Társaság" tagválasztó gyűlésén. Angyal Dávidra és Szávay Gyulára esett a választás. Mindkettő érdemes volt reá. Engem levélben is szólítgattak megjelenésre. Dacára a télvíz időnek, szinte kötelességszerűleg mentem. Dolgozatokkal már alig járulhatok a társaság működéséhez. Legalább személyes jelenlétemmel mutassam, hogy élek. Gyulaiék Sándor utcai palotája felé már nem is néztem. Üres lett az és végleg bezáródott előttem az ő elköltözésével. Egypár látogatást tettem ismerőseimnél. Különösen örvendettem, hogy Görgei Artúrt jó egészségben láthattam. Kárpótlásul nyerte-e az Istentől a rendkívül hosszú életet s az iránta mindinkább nyilvánuló tiszteletet és elismerést, jeléül mintegy a nemzet ébredező lelkiismeretének? Voinovich Gézáéknál részt vettem egy kedélyes, barátságos ebédben, melynek érdekességét, a háziak szíves vendégszeretetén kívül, emelte báró Dóczy Lajos, a költő és Beregi Oszkár színész jelenléte s szellemes társalgása. Valahányszor Dóczy Lajos egyszerű, szellemes egyéniségével találkozom, mindig kérdezem magamban: miért kellett neki ez a bárói cím? A hírlapokban olvastam akkoriban, hogy Kazinczy Artúr elhunyt hatvanhét éves korában Zemplén megyei birtokán, s eltemették Berettőn 1910. január 2-án. Sok régi emlék megújult előttem. Fia volt Kazinczy Gábornak, s nekem a miskolci gimnáziumban tanítványom. Gyakran volt alkalmam figyelemmel kísérni a gyermeket ragyogó elméjű és aranyajkú édesatyjának elbűvölő társaságában. Az apa szelleméből Artúrnak semmi sem jutott. Ahelyett - mint mondják - szép családi vagyonnak lett örököse, s családot alapított. Engem a bánfalvai régi szép napokra emlékeztet. Ily teletlen telet, mint ez a mostani, én sohasem láttam. Legalább nem emlékezem ilyenre. Eddigelé alig volt egypár nap olyan, mely valóban telet jelentett, s fagyott és jegeket adott volna. Folytonosan tavaszias, enyhe, legtöbbnyire esős