Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Ismét egy lesz ítéletkor Addig pedig csendességbe Aludjatok sír ölébe. Kedves elmaradottal, Legyetek ég áldottai. A. B. Most is homályos a levegő, éppen délben, hogy igazán csak úgy találomra rakom ezeket a betűket íróasztalomon. A házból is csak kényszerűségből lép ki az ember. Semmi biztató arra, hogy több napon át itt mulassak. 1909. december 26. Soha ilyen utálatos időt december vége felé, Karácsony második napján. Most is esik az eső; tegnap is egész nap esett, még este is, úgyhogy a húgomhoz sem mentem el, szokásom szerint, uzsonnára s estveli beszélgetésre. Az egész estét szobámban töltöttem nagy unalommal. Olvasással s valami jegyezgetéssel öltem az időt. Próbáltam gondolkozni a „Kálvin Szövetség" számára illő költeményről, melynek megírásara igen-igen kérve felszólítottak. Forgolódunk, mozgolódunk vallásos intézményeink s létezéseink védelme és biztosítása körül inkább, mint az előbbi időkben. De mégsem elég buzgósággal, nem is kellően egyetértő egyesült erővel. A parlamentben alig adnak ily irányban hangot református képviselők, a részünkre nyújtott apró előnyök és jogos követelések szinte alamizsnaszámba mennek. Most is ott vagyunk, hogy a hatalmasok hátra szorítják vagy elnyomják a gyöngéket. A törvény e tekintetben is, éppen úgy, mint alkotmányos jogainkra nézve, nagy részint csak holt betű. Holnap reggel visszautazom. Szinte hajt innen ez a fertelmes idő. Talán Miskolcon is ilyen vár reám, de ott mégis tűrhetőbb a szobafogság; olykor szabadulhatni is tőle. Ez évben már nemigen látogatok többé ide. Bezárom tehát jelen soraimmal az óesztendőt, mely reám vonatkozó különösebb események nélkül suhant el fölöttem. Szomorú emlékül csak azt hagyta maga után, hogy egyik legjobb, legrégibb barátomat, Gyulai Palit elvesztettem. Nem szólok a haza ügyéről, melyet nyomorult zátonyra juttatott, szinte kétségbe ejtővé zilált a falnak menő, lobbanékony, csalékony hazafiság. Ugyanazzal az önmegadással és nyugalommal lépem át az új év küszöbét, mely a múltban mindig kísérőm volt: vak bizalommal a gondviselésbe, mely engem hosszú földi vándorlásomban sohasem hagyott el. 1910. január 5. Első ittlétem az új évben. Egyedül az hozott ki, hogy Irmáék sertésölés alkalmából igen meghívtak tegnapra, hogy a hagyományos torozási vendégségben velők együtt legyek. Egy rendkívül fájdalmas, nyugtalan éjszakával fizettem meg a lakmározást. - Pár nap óta végre elkövetkezett a rendes téli fagy. Reggelenkint 4-5 fokos a hideg, de többnyire komor, ködös. Eleget szenvedtük a lucskos napokat.