Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

pel borítja. De a hőmérő csak éppen fagypontot mutat. Hóesésre van kilátás. Oly ködös, homályos a levegő, hogy most itt déli tizenkét óra tájban alig látom írni soraimat. Pihen a Múzsa, de ha zaklatnak, mégis lendítek valamit De mégsem olyan az, mintha jószántából, önként jönne. A múlt napokban ilyenformán három versecskét írtam. Figyelmeztetés folytán visszakérem az örököstől a Gyulaihoz hosszú időn át írott leveleimet, nehogy valamikor indiszkrét kezekbe kerüljenek. Aranka férje, Gyulai Fodor Dániel azonban, szinte apprehendálva kért, hogy ne kérjem vissza, hagyjam nálok a többi iratok közt Otthagytam. Említi a hagyományok sorsát; egyebek közt azt is, hogy báró Bánffy Györgyné, a Gyulai kegyelt asszonya se a temetésen meg nem jelent, se részvétét nem nyilvánította, sőt a Gyulaitól átvett emlékművel, az „Éjjeli látogatást" ábrázoló ércplakett megtartásával is figyelmetlenséget tanúsított. írja Gyulai Fodor Dániel azt is, hogy Leányfalun egy külön Gyulai-szobát fognak berendezni a megboldogult emlékére. Helyesnek, szépnek tartom ezt a kegyeletet. Halála után némi pótlása annak, ami életében elmaradt. Azt is említi végrendeletében, hogy holmi apró tárgyak adandók jó barátainak, amiket majd külön fel fog sorolni; ha fel nem sorolná, leányaira bízza a válogatást. Nem sorolta fel. Azt pedig, hogy az örökös tegye, úgy hiszem, hiába várjuk. 1909. december 25. Most jövök a templomból az úrasztalától, melynél én is részesültem. Az eső szinte szakadva esik, s locspoccsá hígítja az ezelőtt is folyvást sáros földet Mindig sűrű köd lepi a vidéket. Még csak jele sincs a télnek. Ez már nemcsak fekete, hanem lucskos, szomorú Karácsony, mely inkább illenék a Jézus halálához, mint születéséhez. De dacára az elijesztő időnek, templomunk zsúfolásig telve volt ájtatos közönséggel, mely csaknem mind járult a szent vacsorához. A nagy ünnepek alkalmával mindig elő szoktam venni a régi Szikszai György- féle Keresztyéni tanítás ódon, elkoptatott könyvét, s arra emlékezve, hogy öreg szüléim ebből imádkoztak, elolvasom belőle az együgyű, igen gyarló alkalmi beszédet és könyörgést. Az együgyűséget szinte feledteti velem a visszaemlékezés. A könyvben még mindig úgy és ott vannak a különböző jelek, amint és ahová azokat anyám utolsó betegségében fájdalomtól gyötört szegény apám az egyes imádságok mellé odarakosgatta. A Bibliámban pedig az ő halálok után itt tartogatok egy kis papírlapot, melyre akkoriban sírversféle sorokat írt nekem egy Ando Borbála nevű - azóta már régen elhalt - özvegy, aki olyan tudóskodó, egyszerű szegény asszony volt, s szüléim jóságában gyakran részesült. Ideírom a verset, s ideteszem magát a papírdarabot is nem annyira az írójáért, inkább azok emlékéért, akikre az vonatkozik. Itt nyugszik két áldott porrész De a lelkek Istennél lész Aki adta volt azt egykor