Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

En a néhány válságos nap alatt végigszenvedtem mindazt a gyötrelmet, aminél többet és lángolóbbat akkor sem szenvedhettem volna, ha valóban kiragadtatik közülünk. Sőt akkor tán némileg csillapított volna a kérlelhetetlen bizonyosság. Míg nyugalomra nem vergődik a háborgó szív, addig hadd folyjon, hadd omoljon lelkünk vére - könnyeink! így tehát el kellett maradnia a Gyulai látogatásának s a „Kisf. Társaság" közülésén való megjelenésemnek. Emerre egy évig már nem nyílik alkalom, amazt talán nemsokára teljesíthetem. Nemrég irataimat nézegetve elővettem azokat a verseket, melyeket a forradalom alatt vagy az azt követő egypár évben írogattam. Sok nyerseség, sok gyöngeség. Azok közül néhány költeményeim kiadott gyűjteményébe is fel van véve. De a legtöbb kiadatlan. Az arra valóbbakat kiválogattam, kijavítgattam, s külön leírva félretettem. A többieket elégettem, egypár elbeszélő s többnyire lírai darabot. Szinte egy kötetre szaporodtak már azok a versek, melyeket újabb költeményeim megjelenése óta összeírogattam. Szeretném, ha ezeket, mint A Múzsa búcsúját, még közrebocsáthatnám. Ahhoz kevés reményem van, hogy a „Franklin Társulat", amint egy ízben szóba hozatott, megvegye tőlem összes költeményeim örök tulajdonjogát. Azt sem remélhetem, hogy A Múzsa búcsúja kiadásával az én szelíd pacsirta-éneklésem meghallgatást nyerjen most, midőn a Parnasszus körül trombita harsog, s egymás kedvéért a nagydobot verik. Bízni kell hát akár életemben, akár halálom után a véletlenre. Tavaszias színű, verőfényes napjaink járnak, mintha jelezni akarnák, hogy kifelé haladunk a télből. De a verőfény nemigen ad meleget. A levegő általában hideg, sokszor fagyos és maró szeles. A hőmérő néha csak 4-5 R. fokot mutat, de azért oly hideget érzünk, mintha kétannyi fok is volna. A hó a hegyeken, éppúgy, mint a síkon, csaknem teljesen elkopott. De azért csak egy éjszaki szeles elborulás kell, hogy ismét tél közepén érezzük magunkat. Tegnap érkeztem. Irma hívott ebédre. Éppen a szokásos egyházlátogatást végezte itt az egyházmegye által kiküldött két lelkész-„vizitátor". Vizsgálták az egyház ügyeit és az iskolákat. Fontos küldetés, ha elég tudással, pontosan és lelkiismeretes szigorral teljesítik. De, úgy gondolom, a vizsgálat legtöbb helyen csak futólagos, formális, s legérdekesebb része a vendéglátás. Hallom, hogy ily látogatás egyfolytában két hétnél is tovább tart. Csekélységben is öröme telik annak, aki örömet találni akar. Szobámba egy újabb, nagyobb és igen olcsón szerzett vaskályhát helyeztem el a régi igen csinos, de kis vaskályha helyett. Emezt most a húgomnak ajándékoztam, akinek arra nagy szüksége volt. Örülök annak, hogy most nekem is tetszésem szerint van, annak is, hogy neki is adhattam. Ez a parányi eset tükrözi egész életembeli magatartásomat, kedélyemet és felfogásomat. 1908. február 12. A mai napra még itt maradtam, pedig oly szándékkal jöttem tegnapelőtt, hogy ma reggel visszatérek Miskolcra. Semmi különös ok nem tartóztat. Olyan jól érzem itt magamat, s rest vagyok eltávozni. Az sem igen siettet, hogy meghűl-