Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

1908. augusztus 31. Hosszú távollét után csak ma jutok hozzá, hogy e lapokra jegyezgessek. Négy hetet töltöttem Tátraszéplakon július 25-étől augusztus 22-éig ugyanazon szobában, melyben nyolc év óta minden nyáron fészkeltem. A rendkívül kellemetlen időjárás miatt kellemetlen volt a nyaralás. Eső, szél, hideg folytonos vagy egymást felváltó zaklatása szinte három hétig. Elfoglalt a séta, olvasgatás, jegyezgetés. A társaság legkevésbé, sokkal inkább a természet. Két költeménykét is írtam. Az egyikben szegény húgomat s félig-meddig magamat siratom el (O is elment); a másikban a természet dús ajándékairól énekelek (Terített asztal). Szűkmarkú adománya a búcsúzó Múzsának. Viszontagságos hazaérkezésem után néhány napot időztem Miskolcon. Csütörtökön, e hónap 25-én ide jöttem több napra oly célból, hogy majd Lossonczy Jenő társaságában itt, Szepessy Gyula társaságában Berentén egy kis mezei sétában vehetek részt vadászgatva. A körülmények nemigen engedik. Szepessy Gyula még nem költözött vissza Miskolcról Berentére. Lossonczy Jenő is csak tegnap érkezett meg többnapi távollét után, s vele is aligha sikerül a kirándulás. Ami halad, nem marad. Mos itt is, Miskolcon is verseimnek egy kötetbe foglalásával, tisztázásával foglalkozom. Úgy látom, telik egy kötetkére, amiket 1898-1908 tíz év alatt írtam. Most, hogy másolgatom, akaratlanul is bírálgatom. S bizony legtöbb esetben, sőt általában sem üt ki kedvezőleg a bírálat. Szegénység minden tekintetben. Nem magas repülés, csak alant járás. Nem magvas, hanem színes, léha virágok. Könynyűség, simaság. Menteni akarja-e a könyv címe is, hogy ez a füzér már A Múzsa búcsúja, utolsó verseim? Kertemben az „Angulemi" törpe körtefáról negyvenhat darab szépen kifejlett körtét szedtem le tegnapelőtt. Szépek, de ízetlenek. Az innen-onnan összeszedett néhány hitvány alma nem érdemel említést. Egy nagy fán van még egy kis kosárra való „Kalvil" alma, melyet a jövő héten fogok lemezgerelni. Azzal aztán: „Sík, puszta, kietlen az őszi határ." Még csak a mai napot töltöm itt. Holnap reggel búcsút veszek. 1908. szeptember 14. Jelentgeti magát az ősz. A verőfényes meleg napokat változatosan híves, szeles, borús, de esőtlen napok követik. Az egész természet arcán kezd elömleni az a búskomoly szín, mely a hanyatlást jelzi. Réteken, völgyeken sűrűn hirdeti az ősz bevonulását a lila színű gyönyörű „őszike", a Colchicum autumnale, melyet mi őszi kikircs néven ismerünk. Tegnap leszedtem a „Kalvil" almát arról az egyetlen nagy fáról, melynek termése legalább egy részben lehullás nélkül megmaradt. Kevés maradván meg, a gyümölcs nagyon szépen kifejlődött. Téli fogyasztásra nekem ez kevés is elég lenne. Most még a szépen, de nem nagy mennyiségben fejlő szőlő várja a teljes megéredést. Nagyon bizonytalan, hogy meg fogom-e várhatni. A kert jól bepalánkolt volta nem akadály a tolvaj előtt. A közelebb múlt napokban folyvást verseim másolgatásával, összeállításával foglalkoztam. Be is végeztem, csak revíziója s egybefűzése van hátra. Harminchá-