Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

lommal gyarapodott. Szívem is eddig szokatlanul jelentgeti magát. Szemem pedig csak igen nehezen teljesít nyomorult szolgálatot. Nyugtatom magamat, hogy ennek így kell lenni, ez már természetes büntetés azért a sok szépért és jóért, melyet nekem egy hosszú élet nyújtott Most mindjárt Szentpéterre látogatok ki egypár napra. Semmi különös célom vagy szükségem nincs a látogatásra, csak éppen, hogy ott legyek, s szívjam egy kissé a szentpéteri levegőt. Az ott mindig támadt régi, kegyeletes érzelmek és emlékezések is elhalványodtak már. Minden tárgy körülöttem szinte idegennek látszik előttem. Kertecském, az a kis menedékhely is szegénységet mutat üres zöld lombjával. Es a mindenütt pusztító ínség, drágaság stb. 1916. augusztus 16. Idetova nehéz lesz nekem Szentpéterre kijutni: gyalog kell betörekednem a vasútról szobámba. Nincs bérkocsi Szentpéteren. Azelőtt volt legalább háromnégy. Most akinek még a lova megvan, nagyobb fuvardíjt keres vele. Most a főszolgabíró Vadnay Pista szívességéből szállított be két hófehér gyönyörű paripa. Kertemet az őszi hervadás összetiport állapotában találom. A nagy jégesés, a folytonos szárazság mindent tönkretett. Az alma rothadva hull le a fáról. Utoljára, úgy látszik, egy se marad. Szomorú látvány! És, fájdalom, talán az egész ország ilyen. Mit hoz reánk a tél, mit hoz a tavasz, a szűnni nem akaró drágaság, e szűnni nem akaró háború, melynek esélyei mindinkább ellenünk látszanak fordulni? Elüldögélek az öreg, korhadt szilfa alatt, s elmélázok annak életén. Hogyan került ide s mikor? Ültette valaki, vagy csak magban nőtt? Nem tudom. Alkalmasint velem együtt közelít már a száz esztendő felé. De mily szomorú, széjjeldúlt rom lett belőle! A vidám, üde gyümölcsfák évről évre virágoztak, gyümölcsöztek körülte. O mint idegen őr állt, örök meddőségben, virágtalan, gyámoltalan vonult meg köztök. Talán csak annak örült: árnyékában pihenni gyakran látott. Társai messze az erdőben díszlenek rokonaik társaságában. O mint egy száműzött tűri itt a lassú enyészetet. Egy angol verseskönyvben olvasom itt Bloomfield Béke című költeményét 1800-as évből. Mily hévvel dicsőíti azt, mily büszkeséggel a győzelmet, az angol nagyságot és hatalmat! Megdöbbent, ha a mai rettentő háború után következő békére is alkalmas lesz a régi költő éneke. Tegnapelőtt érkeztem, most délután térek vissza. Miskolc 1916. augusztus 21. Juci tegnap töltötte be életének hetvenötödik évét. Szép, hosszú idő egy oly, már eredetileg is gyönge női szervezetnek, mint az övé. Különös hálával fordulhatna érte Istenhez. De sokat kellett küzdenie az élettel. Gyakran látogatták különböző kisebb-nagyobb szenvedések. Állandó, teljes egészségnek nemigen örvendezhetett. A bajok nyugodt, lemondó, türelmes elviselésére, habár azok sohasem voltak rendkívül tartósak, nemigen volt elég testi és lelki ereje. Helyzetének mindig csak sötét oldalát szemlélte, a derűsebbet, az apró örömeket szinte észre sem vette vagy nem méltányolta.