Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Ma délelőtt ott lévén, azt üzente ott nekem, hogy ne menjek be hozzá, igen beteg. Az orvosi tudomány kimerült mellette, de azért mondják, amit talán maguk sem hisznek, hogy még jóra fordulhat. Én már nem hiszem. Miskolc 1916. február 18. Ma kilencedik napja, hogy ágyba döntötte a folytogató betegség rohama. A roham nem jött váratlanul, több idő óta fokozatos gyöngülés és szenvedés előzte meg. Tegnap délben meglátogattam. Agya mellé ülhettem: maga kívánta. Kínosan szenvedett, mozdulatlan feküdt és nyögdécselt, mint egy halálosan megsebzett szegény galamb. Megfogtam bal kezét bal kezemmel. Ismételve szorongatta, de egy szó vagy mozdulat nélkül, amire képes nem volt. Alkalmasint utolsó volt ez a kézszorítás, melyben a szeretet, a köszönet, a végbúcsú kifejezését éreztem. Oh, könyörülő Isten! Miért késel ily sokáig a segedelemmel a halál karja közt kínosan gyötrődő szegény leányodnál? Mint lehessen nyugodtan elviselni kegyetlen elhatározásodat? Miskolc 1916. március 9. Ma négy hete, hogy ágyba döntötte őt a betegség. Azóta átszenvedte a halált megelőző leírhatatlan kínokat és gyötrelmeket, de a halál mégsem jött el érette. Sőt, úgy látszik, egy idő óta megenyhültek valamennyire kínjai. Vannak nyugodtabb órái, lelki ébersége, érdeklődése, valami gyenge táplálkozása. De mindez csak változatos előjátéka a közelgő, kikerülhetetlen elmúlásnak. Meghallgatja-e az Isten azt az imádságot, hogy „csendes elszenvedéssel emelje őt magához a mennyekbe"? Pár nap óta gyönyörű napfényes az időjárás. Az idén - eddig legalább - az igazi tél teljes hiányával múlt el a tél. Néhány napot láttunk szórványosan fagyosnak és havasnak. Szinte természetellenes folyása az évszaki időjárásnak. Ily abnormális télre nem emlékszem. Nem találok ilyet boldogult édesapám negyven éven át folytatott időjárási jegyzetei közt sem. Félő, hogy a nyár sem lesz különb a télnél. Kínos helyzetben vagyok látásom gyöngülése miatt. Nem találok használható szemüveget gyönge szemeimhez. Alig látok betűzgetni tiszta napfény vagy villanyfény mellett is. Olvasatlanul kell félretennem a legérdekesebb olvasmányokat. Küzdök az apró testi bajokkal és nagy gyöngeséggel is. A szentpéteri kedves kis „fészkemet" sem bírtam meglátogatni az egész télen. Az is veszteni kezdi rám nézve régi ingerét. Mintha lassankint távolodnék előlem minden, ami nekem valaha kedves volt. 1916. március 21. Alig jegyezgetek már e lapokra Szentpéteren. Nehezen bírok ide kijutni. Az „üres fészek" már inkább Miskolcon gyarapszik holmi haszontalan pehellyel, mint Szentpéteren. Szombaton, e hónap 18-án érkeztem ide. Azt mondhatnák: nevem napja elől szöktem ide Miskolcról. Itt sem ébrednek már bennem azok a fogékony érzések,