Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

ment. Tisza Istvánnak a helyzetet ismertető, egyszerűségben is elragadó beszéde, Apponyinak, Andrássynak hazafiságtól és önbizalomtól lángoló előadása, az egész háznak egyértelmű felbuzdulása és nagy elhatározása egyelőre is győzelemmel biz­tató kitörése a nemzet lelkének. Az erkölcstelen, gyalázatos új ellenség fokozott újabb erőket gyűjt bennünk a küzdelemre - utolsó fillérünkig, utolsó csepp vérünkig. Most már majd csak akkor szándékozom ismét idelátogatni talán egypár hét múlva, amint még igen is apró rózsabimbók javában virulni fognak. Akkor talán visszanyerik némileg a zöld lombot gyümölcsfáim is, melyeknek lefosztott, csu­pasz, fekete ágaira tekinteni most elszomorító. A nagy katonai szállítások miatt a vasúti közlekedés még mindig korlátozva van. Szentpéterről is csak két vonat in­dul most naponkint Miskolcra: reggel hat óra után és délben egy óra tájban. Én az utóbbit használom. Miskolc 1915. június 6. Városunk főbb utcái néhány nap óta fel vannak lobogózva. Követjük a fővá­ros példáját. Örömünnepet jelzünk annak emlékére, hogy Galíciában vitéz serege­ink, főleg a szövetséges bajorok együtt az osztrák és magyar csapatokkal, vissza­foglalták Przemyslt az oroszoktól. A nagy fontosságú győzelem eredménye nem volt teljes amiatt, hogy a várat védő orosz sereg kiszökött a várból, s elmenekült. A hírlapok unalmas egyhangúsággal hirdetgetik az oroszok teljes leveretését, de amellett küszöbön álló döntő harcról is beszélnek, s hangoztatják itt-ott a kibékü­lést is. Nálunk pedig a tizennyolc éves ifjak behívása van folyamatban. Én e tavaszon Nyusztay Vilmos tulajdonába bocsátottam Miskolcon a Jézus kútja felett levő kedves pincémet. Sok kedves emlékem köt hozzá. Szinte állandó menedékhelyem volt hosszú időn keresztül. Szinte apai örökségemnek mondha­tom azt a vonzódást, mely engem odavezetett. Gyülekező helye volt a vidám barát­kozásnak. A boltozatos, tiszta, szép helyiséget „kis kápolnának" nevezték. Pom­pásan hangzott benne az összhangos danolás, melynek néhány szép hangú mestere volt barátaim közt. Ha a távolból kedves vendégem érkezett, én csak odavezéreltem őt, s ott halmoztam el vendégszeretetemmel. Szőlőbirtokra sohase tudtam szert tenni, de borral, sokszor finomabbal is, mindig örömest láttam el magamat. A késő vénség rám nehezülő napjai s azokkal együtt az állandó és költséges bajom elzárták tőlem a pincei örömeket. Ezért váltam meg az oly kedves helyiség­től. Ezért adtam át azoknak, akiknek nagy szükségök volt rá, s régóta használni is engedtem azt nekik. Most már csak a hozzákötött régi emlékekkel mulatok néha. Eszembe jutnak a különböző alkalmak, az ott töltött órák, az ott megjelent jó barátok és ismerő­sök. Itt jegyzem az egyszer-másszor ott megfordult jelesek nevét, akik ott velem hajdan poharat koccintottak: Görgei Artúr, Szilágyi Dezső, Horváth Lajos, Koz­ma Sándor nagyemlékű állami főügyész, Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Vadnay Ká­roly, Melczer Gyula alispán, Kun Bertalan, Kiss Áron, Fejes István püspökök. ­Ezek közt sok kedves barátom, néhány pedig látogatóm. Várom a szentpéteri rózsák virulását, hogy bennök gyönyörködhessem. Csak akkor fogok oda kilátogatni, mikor hírt kapok virulásokról.

Next

/
Thumbnails
Contents