Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)
Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)
ment. Tisza Istvánnak a helyzetet ismertető, egyszerűségben is elragadó beszéde, Apponyinak, Andrássynak hazafiságtól és önbizalomtól lángoló előadása, az egész háznak egyértelmű felbuzdulása és nagy elhatározása egyelőre is győzelemmel biztató kitörése a nemzet lelkének. Az erkölcstelen, gyalázatos új ellenség fokozott újabb erőket gyűjt bennünk a küzdelemre - utolsó fillérünkig, utolsó csepp vérünkig. Most már majd csak akkor szándékozom ismét idelátogatni talán egypár hét múlva, amint még igen is apró rózsabimbók javában virulni fognak. Akkor talán visszanyerik némileg a zöld lombot gyümölcsfáim is, melyeknek lefosztott, csupasz, fekete ágaira tekinteni most elszomorító. A nagy katonai szállítások miatt a vasúti közlekedés még mindig korlátozva van. Szentpéterről is csak két vonat indul most naponkint Miskolcra: reggel hat óra után és délben egy óra tájban. Én az utóbbit használom. Miskolc 1915. június 6. Városunk főbb utcái néhány nap óta fel vannak lobogózva. Követjük a főváros példáját. Örömünnepet jelzünk annak emlékére, hogy Galíciában vitéz seregeink, főleg a szövetséges bajorok együtt az osztrák és magyar csapatokkal, visszafoglalták Przemyslt az oroszoktól. A nagy fontosságú győzelem eredménye nem volt teljes amiatt, hogy a várat védő orosz sereg kiszökött a várból, s elmenekült. A hírlapok unalmas egyhangúsággal hirdetgetik az oroszok teljes leveretését, de amellett küszöbön álló döntő harcról is beszélnek, s hangoztatják itt-ott a kibékülést is. Nálunk pedig a tizennyolc éves ifjak behívása van folyamatban. Én e tavaszon Nyusztay Vilmos tulajdonába bocsátottam Miskolcon a Jézus kútja felett levő kedves pincémet. Sok kedves emlékem köt hozzá. Szinte állandó menedékhelyem volt hosszú időn keresztül. Szinte apai örökségemnek mondhatom azt a vonzódást, mely engem odavezetett. Gyülekező helye volt a vidám barátkozásnak. A boltozatos, tiszta, szép helyiséget „kis kápolnának" nevezték. Pompásan hangzott benne az összhangos danolás, melynek néhány szép hangú mestere volt barátaim közt. Ha a távolból kedves vendégem érkezett, én csak odavezéreltem őt, s ott halmoztam el vendégszeretetemmel. Szőlőbirtokra sohase tudtam szert tenni, de borral, sokszor finomabbal is, mindig örömest láttam el magamat. A késő vénség rám nehezülő napjai s azokkal együtt az állandó és költséges bajom elzárták tőlem a pincei örömeket. Ezért váltam meg az oly kedves helyiségtől. Ezért adtam át azoknak, akiknek nagy szükségök volt rá, s régóta használni is engedtem azt nekik. Most már csak a hozzákötött régi emlékekkel mulatok néha. Eszembe jutnak a különböző alkalmak, az ott töltött órák, az ott megjelent jó barátok és ismerősök. Itt jegyzem az egyszer-másszor ott megfordult jelesek nevét, akik ott velem hajdan poharat koccintottak: Görgei Artúr, Szilágyi Dezső, Horváth Lajos, Kozma Sándor nagyemlékű állami főügyész, Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Vadnay Károly, Melczer Gyula alispán, Kun Bertalan, Kiss Áron, Fejes István püspökök. Ezek közt sok kedves barátom, néhány pedig látogatóm. Várom a szentpéteri rózsák virulását, hogy bennök gyönyörködhessem. Csak akkor fogok oda kilátogatni, mikor hírt kapok virulásokról.