Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

lókkal. Már éjszakám is rosszabb volt, de azért másnap délelőtt mégiscsak kirándultam Szentpéterre. Erre már oly igen odalettem, hogy a lábamon is alig álltam. Az ízletes, engem váró, dús asztalnál üresen maradt a helyem. Egy tányér levest fogyaszthattam el, szobámba kellett visszasietni, s pár nap múlva ide, Miskolcra visszatérni. Azóta orvosi felügyelet alatt itt küzdöttem a mai napig nagyfokú gyomor- és bélhuruttal. Éppen hetedik napja. Díványon heverés, szigorú böjtölés, ami a teljes étvágytalanság miatt szinte kényszerűvé lett. Ma érzek először némi javulást. Minden tekintetben háborítatlan, nyugodt, jó éjszakám volt, aminőre évek óta nem emlékszem. Orvosom ügyesen eltalálta a hashajtó olaj rendelését. Megszűntette a négy-öt nap óta folyvást tartó véres ürülést. Főleg ez segített, s talán egyéb is. Gondolkozom a közállapotokról, gondolkozom a magam helyzetéről. Mind a kettő azt súgja, hogy helyesen cselekszem, ha némely dolgot végrendeletem intézkedései közül most végzek el. Aggodalomtól menekülök, s már életemben valami kis jót cselekszem azokkal, akiket arra halálom után méltónak tartok. így most a múlt héten Irmának átadtam egy valaha valakitől ajándékul kapott aranyozott ezüstpoharat és ezüst szalvétafoglalót. Nyusztay Vilmos tulajdonába bocsátottam avasi pincémet színleg kötött adásvevési szerződés mellett. Ha rokonaimat tekintem is, neki van arra legnagyobb szüksége. És meg is érdemli tőlem ő és családja is. Most Emikét, Csernák Bélánét szólítottam arra, hogy vitesse el tőlem magához Berettyóújfaluba azt a hat személyre való értékes, remek ezüst evőkészletet és szereket, melyeket halálom után végrendeletileg neki hagyományoztam, s melyeket egykor báró Bánhidyné Vay Klára bárónőtől kaptam atyja, báró Vay Miklós iratainak rendezése- és sajtó alá készítéséért, amely művet egy nagy kötetben a „Franklin Társulat" adott ki. A halál utáni öröm és hála, melyet az örökösök éreznek, ha éreznek, úgysem érdekes már arra nézve, aki meghalt. Miskolc 1915. április 2. Most veszem a hírt Szentpéterről, hogy az ottani házamban több mint tíz év óta lakó Nahóczky Mihály tegnapra virradóra tüdőgyulladásban meghalt. Mikor ma egy hete otthon voltam, akkor küzdött a legforróbb lázzal, de a bekövetkezett bő izzadás után az orvos remélte életben maradását. Nagyon megérzi ott az én kis „fészkem" az ő hiányát. Feleségével együtt hűséges gondozói és tisztántartói voltak házamnak, kertemnek, udvaromnak. Különösen felesége csupa szorgalom, ügyesség, takarékosság. Bérfizetésöket is a legcsekélyebbre szabtam: évi hatvannégy koronára oly helyiségekért, melyekért legalábbis százhatvan koronát kaphattam volna. Elhalnak mellőlem vagy szenvedőkké lesznek a közelemben élők. Magam is még mindig beteges, gyönge vagyok. Nem megyek, nem mehetek Szentpéterre a húsvéti ünnepekre. Nem emlékszem, hogy ilyenkor, bárhogy voltam, elmaradtam volna onnan. Várok egy kis megerősödést és egy kis derült, meleg tavaszi napot.