Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

A Kárpátok felől folyvást rossz hírek érkeznek. Tudniillik ott mindig győzünk, de azért az oroszok mindig ott vannak, s erőltetik az előretöréseket. Mondják, a muszka oda összpontosítja most fő erejét, s a mieink is csak odatódulnak. Mi lesz? Miskolc 1915. április 3. A „Budapesti Hírlap" mai számának „gyászrovatában" olvasom: Gyulai Fodor Dánielné született Gyulay Aranka április 1-én meghalt Budapesten. Temetése szombaton délelőtt (ma) fél tizenkettő órakor lesz a Kerepesi temetőben. Gyulai Pál egyetlen élő leánya volt. Társaságában valék mindig, mikor Gyulait meglátogattam. Ismertem élettörténetét, egyéniségét, apja iránt tanúsított viselkedését. Szomorított az a viszony, mely Gyulai és a leány családja közt fennállott. Gondolom, három kisgyermeke maradt: két fiú és egy leányka. Vagyona tekintélyes volt: Budapesten egy három emeletes nagy palota és Leányfalun a szép nyári villák és szőlők. Fodor Dániel honvédszázados volt akkor a honvédelmi minisztériumban. Gyulai rábeszélés folytán s az unokája kedvéért (aki szintén Pál) ruházta rá felsőbb engedéllyel a Gyulai előnevet. Egész sora ébred fel előttem a velők töltött szép idők emlékének. Gyulai ottléte mindent megszépített, mert szerettem őt. A gyermekek nevei: Pali, Kálmán, Magduska. Miskolc 1915. április 5. Valóban fel kell már hagynom az írással is. Úgy írok, hogy magam sem tudom elolvasni. Hiába igyekszem nagyobb betűkre, tisztábbakra, a reszkető öreg kéz nem bír engedelmeskedni. A nagy gyomorrontás után, melyet itthon a március 25-ei ebéden szereztem, nem tudom visszaszerezni előbbi egészségemet és étvágyamat. Orvosi ápolás alatt voltam néhány napig. De még mindig csak gyönge javulófélben vagyok. Több napig tartó vérvesztés gyötört. Ellene ricinusolajat rendelt az orvos. Szüntette, de belsőmet összetörve érzem. A Húsvét-ünnepet nagy egyhangúságban töltöm. Csak a gyönyörű, fényes, melegre fordult tavaszi napban keresek és érzek egy kis gyönyörűséget. Ilyenkor otthon az ott levő régi „Szikszai-tanítás" régi kopott könyvét vettem elő, melyet hajdan szüléim forgattak. Rajok emlékező kegyelettel olvastam. Itt most csak a Zsoltárok vannak előttem. Abban olvasom az egynéhány szép dicséretet, többnyire a régi nagyszalontai ref. pap, Lengyel József költői munkáját, különösen a Nagypéntekre, Húsvétra és vasárnapra vonatkozókat. A templomot bizony nem gyakorlom; itt Miskolcon éppen nem, sőt az egyházi élet működésétől is visszavonulok. Szentpéteren ez ideig minden nagy ünnepekben elmaradhatlan vendége voltam az úrasztalának. E részben hát Miskolcon gyönge keresztyén vagyok, de mindamellett itt is, amott is hűséges részvevő tagja az egyháznak.