Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

érdekesek azok. Élénk bizonyságai a császár fennkölt lelkének, gondolkozásának, bölcsességének s minden körülményei közt Istenbe vetett erős hitének és bizodalmának. De fölötte értékes adalékok az uralkodása alatt történt nagy eseményekhez, különösen a német birodalom megalapításához... Gondoltam, hogy P. Erzsikét, az Istenhez oly igen ragaszkodót, I. Vilmos jellemében főképpen és különösen az erős vallásos vonás fogja érdekelni. Néhány nap múlva pedig a „Budapesti Szemle" múlt évi októberi számát fogom nekik elküldeni, melyben költeményem, A Föld himnusza van közölve, a Concha Győző által annyira feldicsért költemény. Talán ők is örömmel fogják azt olvasni nemcsak azért, mert én írtam, hanem tartalmáért is. Némi önzésem vagy hiúságom, hogy ha magamtól eredő valami csekélység magamnak is tetszik, szeretem azt olyan valakivel is közölni, akit szeretek. Most már úgy hiszem, hogy a téli fákkal együtt az én Múzsám is téli pihenésre, ha ugyan nem örök alvásra tért. Régóta nem adott életjelt. Egy-egy apróság, egy-egy ötlet, ami nálam nagy ritkán, különösen álmatlan éjszakáimon felvetődik. A háborús jelenségek foglalnak el leginkább. Nap-nap után itt látom annak sürgő, mozgó, siető előkészületét, mintegy hullámverését ablakom alatt. Nem szűnik új meg új csapatok és seregek gyűjtése, fölszerelése, begyakorlása, harcba vonulása. Alig marad itthon munkáskéz. Ily hangulatban írtam e napokban egy rövid verset, Zászlótartó címűt. Miskolc 1915. február 21. Ma vasárnap volt folytonosan esős, borongós, mint néhány nap óta mindig. Eddig szinte az egész hónap tavaszias, olykor napfényes, enyhe időjárással kedvezett. De a vidékről több helyről árvizek ellen panaszkodnak. Fenyegető jelek a jövő aratásra nézve. Pedig ha még egy terméketlen évvel is sújt bennünket a gondviselés, hová fog majd fokozódni az a drágaság és nyomorúság, mely már most is arra kényszerít, hogy megszorító intézkedést tegyünk a mindennapi kenyér használatára. Most este öt óra tájban az egész napi esőzés folytatásául egymást érő, bőséges villámlás és dörgés következett. Az eső megszűnés nélkül sűrű, apró cseppekben hullott. Az egész égbolt el volt borulva. A villámlás nyugaton kezdődött, s mmdig gyúladozva keletre, a Tisza-vidék felé húzódott. Ritka, korai jelenség, de távolabbi helyeken, mint a hírlapok közöltek, az idén még korábban is megtörtént. Nyeldesi, folyvást nyeldesi a háború égő gyomra az embereket. Utcáink egyre hemzsegnek a szürke katona-uniformisba vont magyar férfiaktól. Legközelebb a tizenkilenc éves fiatalokra kerül a sor. Félő, hogy majd az ötven felé járókra is rákerül. A háború eseményeiről a tudósítások örökké egyformán hangzanak. Mindig győzedelem, mindig biztatás. Remény és aggodalom egymást kergeti. Istenbe bízunk; de ő a maga tervei szerint cselekszik, de a mi kívánságunk vagy éppen szükségünk szerint. Kórházainkban, barakktelepeinkben, mint hallom, négy-ötezer sebesült és beteg van itt elhelyezve. Csak maga ezek élelmezése és ápolása mibe kerül! Hát még az egész hadseregé, melynek gyomra kényszerűleg elviszi az itthon maradot-