Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Miskolcról tegnap nagyon érdekes, megható levelet kaptam a karácsonyi ajándékok kiosztásáról: az ottani nagyszámú sebesültek között tizenkettő részére történt kiosztásáról. Mind a tizenkettőt rokonom, T. L.-né látta el. Én is járultam hozza néhány koronával. Szinte könnyekre indító volt egyes súlyosan szenvedőnek látása és magatartása. Bár mindenütt, ha nem is ily dúsan és fényesen, de legalább némi könyörülő figyelemben részesültek volna a haza védelmének ezen mártírjai! Ma reggel már sár nélkül végigsétálhattam kertem fagyos ösvényén. Nézegettem különösen a körtefák rügyeit, melyek közt most még csak itt-ott mutatkoztak gyümölccsel vagy legalább virággal biztató, gömbölyűbb darabok. Az egész terület kinézése a megváltozott levegőben szép, tiszta, kellemes. Részint már elpusztult, részint pusztulóban levő fácskáim kívánatossá tennék még néhány darab ültetését. Talán tenni is fogom, bár előttem is felvetődik az a henye gondolat, hogy minek már nekem új ültetés az előttem álló rövid időre?! Pedig a munkát már maga a foglalkozás és a szemlélet gyönyöre is megéri. Miskolc 1914. december 31. Utolsó napjára jutottunk ennek az esztendőnek. Borzadva tekintünk vissza reá. Nemzeti létünk, fennmaradásunk forog kockán. Fegyvert ragadva zúdult ellenünk a fél világ anélkül, hogy méltó okot adtunk volna reá. A jog, az igazság, a keresztyén erkölcsök porba tiporva. Küzdünk minden erőnkből utolsó emberig, erős hittel, hogy Isten nem fog bennünket elhagyni. Egyéb tekintetben sem mondható általánosnak az elmúlt esztendő. Nem kedvezett a teremtő természet, inkább szükséggel, sőt csapásokkal látogatott. Politikai téren pedig az egyenetlenség, az elvakult pártviszály dúlt közöttünk, melynek még most is, az élet-halál harc napjaiban is fel-fellobban itt-ott egyes szikrája, kivált a félmíveltségű rétegekben. Hiába zúgolódik a tapasztalás, verőkbe vette magát a függetlenségi mámor. Rám nézve is eléggé meddő, terméketlen volt az elmúlt esztendő, de bármeddig élnék is, a vérző haza sorsa miatt örökké emlékezetes. Engem is folyvást féltékeny aggodalomban és izgatottságban tartott az. - A Múzsa is nagyon szűkmarkú volt irántam. Egypár apró-cseprő versecskét nyújtott, s egy nagyobbacskát és értékesebbet: A föld himnuszai. Nálam is lassankint mind több-több jelét mutogatja az öregségnek mind a szellem, mind a test. Ez nem bosszant, nem is keserít. Megnyugvásra int a parancsoló természet. De sajnosán veszem észre, hogy az én nyájas, derült kedélyem is kezd lassankint ha nem is komor, de komoly, bús, hallgatag vonást ölteni. Mintha sajnálná az élet, hogy meg kell tőle válni. Miskolc 1915. január 2. Beköszönt hozzánk az új év is. Külsőleg sem nyájas arccal, belsőleg pedig folyvást a fejünk felett függő, nagy veszedelemmel. A hetek óta tartó lucskos, sáros, esős időjárás még mindig gyötri a világot, s kezdi elmosni ez évben a természet áldásához