Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

szilvóriummal. Előbb már egy nagy üveg cognakkal, törülközőkkel, zsebkendőkkel, hét ezüst mentegombbal és száz koronával, a hadikölcsönbe pedig vagyonomnak szinte egy tizedével: hétezer koronával. Turkálok az olvasmányok közt. E napokban újra, már nem tudom, hányadszor, elolvastam Arany Toldiját s azzal együtt Toldi estéjét. Gyönyörködtem. A kettő közti nagy különbséget mind a lényegre, mind a hatásra nézve érezte a szerző, amint maga őszintén bevallja. Az első egy elbájoló, remek, természetes virág, a másik nagy művészettel készített művirág. Sok részben észrevehető rajta a csinálmány. Egyes részlet szinte kirívó. 1914. december 27. Estvéli hat óra után lámpavilág mellett írom e sorokat. Nappal írnom vagy csak olvasnom is lehetetlen volt. Ez utóbbit mégis szakadozottan néhány órára. Az időjárás nem engedte. Ma vasárnap van. Tegnap és tegnapelőtt Karácsonyt ünnepeltük. Tehát három napos ünneplés. Igen is hosszú idő mind az ájtatosságra, mind a lakmározó heverésre. De milyen idő, milyen példátlan időjárás! Ilyen Karácsonyt a legöregebb halandók sem értek. Nyomja a lelkeket a pusztító háborúk rémítő aggodalma, melyet a Megváltó születése fölötti öröm sem oszlat el. Súlyát, terhét pedig még fokozza az egész hónapban tartó sűrű, ködös, langyos, esős időjárás, mely éppen ezekben az áhítatos napokban önti, ontja az esőt úgy, hogy Karácsonyunk nem is fekete, de sárban úszó, lucskos, örömtelen Karácsony volt. Talán azok érezhették egy kis tiszta örömet, akik ez alkalommal a szerencsétlen sebesült harcosokat kissé megvendégelhették. Ez a mostoha időjárás és gyönge egészségi állapotom okozta, hogy az ünnep első napján templomba sem mehettem és az úrasztalához nem járulhattam. Nem emlékszem, hogy itt Szentpéteren attól valaha csak egyszer is elmaradtam volna. Omnia iam fient! Mondják, jó tél csinál jó nyarat. így az előkészület, legalább ezen a környéken, szinte kétségbeejtő. A hegyekről belátható egész vidéken árvíz. A Sajó és a mellékvizek egy tengerré olvadtak össze. Isten bölcsessége és könyörülete mindent jóra fordíthat. Javunkra talán e rettenetes háború eredményét is. Az e fölött való töprengés, beszélgetés most egyedüli tárgya, szinte levegője a legszegényebb családi körnek is. Csütörtökön, december 24-én jöttem ide, s 29-én kedden térek vissza Miskolcra. Itt töltött időm úgyszólván szobafogság volt. Mindenben gátolt a förtelmes időjárás. Újságolvasással morzsolgattam volna a napokat, de azt is csak nehezen s néha tehettem. Délután három óra tájban már lehetetlen volt még az ablak közelében is. 1914. december 28. Több mint egy hét óta ma reggel láttuk a nap némi gyér világosságát. Szinte a kedélyünk is emelkedni kezd általa. A levegő is meghűlt, a fagypont alatt egy-két fokkal az utcán a sártenger mintha egy kevéssé megdémberedett volna. Talán majd csak a rendes kerékvágásba kerülünk!