Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

folt s rám nézve hasznavehetlen jegyzetekkel. Vágyódtam e művek olvasására. Iskolai tanulmányomból emlékeztem rá s a hatásra, melyet akkor reám gyakorolt. 1914. május 17. Holnap reggel visszatérek Miskolcra. Négy napot időzöm itt, nem mondhatom, hogy bármely tekintetben is kellemesen. Egészségi állapotom sem kielégítő, az időjárás pedig barátságtalan, komor, szeles, hideg, esős. A szép május hónap, a tavasz virágünnepe most kiesett az évből. Folyvást fűtenünk kell. Most már körülbelül teljes bizonyossággal látható, hogy semmi, de semmi gyümölcsöt nem várhatok az idén Egynéhány gyümölcsfám nagyon szép, dús virágzást mutatott április végén. Most látom, a májusi fagy mindent az utolsó virágszálig elpusztított. A tavalyi nagyon bő év után itt van az idei nagyon szűk. Ilyen a világ forgása is. De az általános haladás és fejlődés mégiscsak folyamatban van. Tegnap délelőtt két levelet írtam: egyet Dél-Tirolba, Bozenbe a beteg Voinovich Gézának, egyet Budapestre Szily Kálmánnak. Amannak sajnálatomat, részvétemet jelentettem, és köszönetemet a dél-tiroli gyönyörű „Kalvil" almákért. Emennél kérdezősködtem hogylétökről és azon üdvözlő táviratról, melyet az „Akadémia" ma egy heti bankettjéről, a hírlapok szerint, nekem küldöttek, de amelyet én meg nem kaptam. Olvasgatásom egész ittlétem alatt csupán egypár hírlapra szorítkozott. Napról napra mindig akadt bennök valami megbotránkoztató vagy elszomorító esemény, mely a mi politikai és társadalmi életünket ez idő szerint szinte ragályszerűleg fertőzteti. Boldogult barátom, Horváth Lajos élete végnapjaiban gyakran felsóhajtott, hogy fáj neki azzal a gondolattal szállni sírjába, hogy nemzetünk biztos lépésekkel készíti önmagát a megsemmisülésre. Ugy hitte, hogy ezt a nemzet veleszületett, végzetes temperamentuma hozza így magával. Egy költeményt írtam a múlt napokban Kálvinról. Nem vagyok vele megelégedve. Itt időzésem alatt azt hánytam-vetettem elmémben. Foltozgatni próbálgattam, de megállapodásra nem juthattam. Miskolc 1914. május 26. Kossuth Ferenc tegnap reggeli négy órakor halt meg Budapesten életének hetvenharmadik évében. Született Pesten 1845. november 16-án. Hosszú évek óta tartó kínos betegség után szabadította meg a halál. Mondhatni, ez az év már szinte csak haldoklása volt. A hírlapok napról napra részletes jelentésekben közölték a halállal vívódását. Politikai szereplése nem volt gyümölcsöző se a haza ügyére, se az ő saját sorsára és jellemére nézve. Akaratlan szereplésre sodorták nagynevű apjának emlékei és eszményei. Jól látta és tudta is, hogy az az ideál, melynek zászlóját lobogtatta, a nemzet függetlensége ez idő szerint nem valósítható, mégis volt lelke azzal izgatni a nép szenvedélyét, s akadályokat emelni a békés fejlődés útján. Csak ürügy és fikció az, hogy a nemzet szívében fönn kell tartani s nem szabad kialudni engedni a függetlenség vágyát és érzetét. Hiszen maga a természet őrzi azt ott, de arra is int, hogy munkálkodva várjuk el, míg valósításra érleli az idők teljessége.