Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

régi tárgy (földanyánk, Kálvin), néha felvetődik egy-egy tetszetős képecske, de hogy formába öntsem, arra már nincs erő, nincs türelem. Pedig sokszor háborgat a tenni vágyódás izgalma vagy a tehetetlenség érzete. Meg kell szoknom az idő parancsolta megnyugvást és lemondást, amit sok részben egészségi állapotom is követel. Úgy volt eleinte szándékom, hogy csak holnap este vagy holnapután reggel térek innen vissza. De miután mindent elvégeztem, amit akartam, megelégeltem az időt, s holnap reggel búcsút veszek. Miskolc 1914. április 26. Az én állandó bajom egy idő óta elvesztette előbbi mérsékelt, könnyen tűrhető, sőt nyugalmas voltát. Gyakori háborgást éreztet különösen éjjel. A Húsvétünnep után Szentpéteren töltött néhány nap alatt esős, híves levegőben, a kerti munka szemlélgetése közben meghűltem, erős náthát kaptam, melytől még ma sem bírtam teljesen megszabadulni. Nem ennek tulajdonítsam-e bajom rosszabbodását? Mert mi egyébnek? Nem tudom. Az orvosom se tudja. Életrendemre, ha nem éppen legszigorúbban is, de mégis eléggé vigyázok. Úgy jöttem el Szentpéterről, tegnap múlt egy hete, hogy megint pár napi múlatás végett visszalátogatok oda, mikor alma- és körtefáim teljes virágzásban lesz-, nek. Gyönyörködni szeretnék a termések ünnepi pompájában. Csak a jövő hét első napjaiban szándékozom oda. Nem tudom, nem késem-e el? Most elővettem és vizsgáltam 1912. július 20-án kelt végrendeletem szövegét. A többé-kevésbé változott körülmények vagy újabb meggondolás kisebb nagyobb módosítást kívánhatnak rajta. Ahogy számítom, szinte százezer koronát meghalad az az érték, melyről rendelkezhetem. Mint segített engem ennyire az Isten, magam sem tudom. Józan ész, okos takarékosság egész életemben. Értékemnek több mint tizedrészét jótékony, kegyeletes célokra rendelem. A többivel egyenlően osztozzanak két elhalt nővérem gyermekei. Hét élő gyermek van ilyen; a nyolcadik, Benedikty Zsuzsanna - Takaró Lászlóné elhalt. Az ő része illesse az ő három árva leányát. Nem tartom alkalmasnak, hogy az említett hét örökösöm gyermekeit is figyelembe vegyem. Igen számosan vannak. Elforgácsolódnék a hagyomány. Támogassák őket a szülők ezen hagyományomból saját belátások szerint. A ma reggeli lapok hozták a hírt, hogy báró Fejérváry Géza, a magyar testőrség kapitánya tegnap délután Bécsben meghalt nyolcvan éves korában. Emlékszem fiatalságára, mikor itt Miskolcon mint vezérkari kapitány s gyönyörű legény volt állomáson sok-sok évvel ezelőtt. Mint minisztert kerestem fel később valami csekély ügyben. Mélyen hatott rám katonás, férfias, erőteljes alakja, lebilincselő nyájassága, jósága. Áldozatosan, híven szolgálta hazáját és királyát. Bőven kijutott része a politika fortéiméiból. Nem csuda, hogy megutálta, s Bécsbe vonult a magyar főváros fullasztó légköréből. Keserű önérzet kísérhette. Miskolc 1914. május 9. E napokban küldötte meg nekem a „Szent István-rend" kancelláriája azt az emlékkönyvet, melyet a rend felállításának (1764) százötvenedik évfordulója al-