Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Miskolc 1913. december 3. A mai „Miskolci Estilapban" olvasom, hogy Székely Ferenc városi hivatalnok felesége, Horovitz Regina, helyesebben Hermin, izraelita tanítónő tegnap váratlanul meghalt. Közelebbről érdekel e gyászeset. Idejegyzek róla egyet-mást. A szegény zsidó család sok évvel ezelőtt Szentpéteren lakott. Nem tudom, honnan került oda. Az apa öreg ortodox iskolai tanító volt. Egyik leánya, Hermin szinte tanítónő, aki magántanítással foglalkozott. Elete virágjában lévő, deli, feltűnő alakú, szép leány volt. Nagyon eszes, okos, tanult leány, megnyerő megjelenésű. Egyik unokahúgomat tanította különböző tantárgyakra, különösen német nyelvre. így nyílt alkalmam közelebbről megismerni. Időközben itt Miskolcon tanítónőre volt szükség az „Erzsébet" izr. iskolában. Öt ajánlottam az elöljáróságnak. Meg is választották, s csakhamar legkiválóbb tagja lett a tanítótestületnek. Magántanítással is foglalkozott. A terhes munka után szaporodván jövedelme, apját, anyját is magához vehette Szentpéterről. A leghálásabb ragaszkodással volt hozzám mindig. Mondogatta mindenütt, hogy Isten után nekem köszönheti állandó, biztos, szép állását. Ezt a hálás érzést minden módon igyekezett kifejezni irántam. De múltak az évek. A viruló, üde leány még szép kora ő felette is elrepült. Ugy gondolom, negyven éves volt már, midőn szeretetre vágyó szíve végleg megunta az elhagyatva egyedüliségét. Férjhez ment egy önmagánál jóval fiatalabb ifjúhoz. Úgyszólván megvette azt magának tetemes adósság kifizetésével. Kétszer következett azután reá az anyaság időpontja, mind a kétszer idő előtti elbomlás lett az eredmény. E napokban lett volna az anyaság harmadik próbatétele. Aggodalommal, félelemmel várta azt a szegény nő. Rém sejtelmei voltak. Az új élet adására váró pillanatok kioltották az ő életét. íme, ami után vágyakozott: nyugalmas napok egy szerető férj oldala mellett, az hozta meg neki idő előtt a nem várt véget. Sok apró emlékem kíséri sírjában. Nyugodjék békével! Ma délután kísérik őt hitsorsosai örök nyugalomra. Miskolc 1913. december 17. Délelőtt tizenegy óra, mégis alig látok írni, oly homályos ez a ködös, havazni erőlködő idő. Pedig már több nap óta így tart. Fenyegető jóslat, hogy talán Karácsonyunk is fekete lesz. Valóban nem látok, félbe kell hagynom az írást. Miskolc 1913. december 18. Tegnap egész nap nem lehetett írnom a setét idő miatt. Olvasni is csaknem lehetetlen volt. Ma már valamivel alkalmasabb. Még mindig fölkeresnek, különösen hölgyek, távol vidékről azzal a kéréssel, hogy írjak nekik emlékül valamit, ha egyebet nem: a nevemet, autogrammot. így kaptam egy bibliaszerű, ódon kötésű, nagy könyvet pár héttel ezelőtt Szeghalomról Rozsnyai Kálmánné Dapsy Gizellától, aki az én hajdani tanítványomnak, a rég elhalt Dapsy Kálmánnak leánya, s