Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Miskolc 1913. november 30. Most éppen, midőn e sorokat írom, fényes jubiláris ünnepély van folyamatban Budapesten az „Akadémia" palotájában. Kiss József, az ismert költő most töltötte be életének hetvenedik esztendejét. Öt ünnepli ebből az alkalomból a „Petőfi Társaság". Csaknem az egész hírlapirodalom megmozdult és veri a nagydobot már hetek óta, hogy minél fényesebbé, szinte országossá tegye az ünneplést, s az addig elmaradt igazságot és méltánylást kiszolgáltassa a most élők közt „legnagyobb magyar költőnek". Közrejátszanak a zajos és fényes ünneplés ily nagymérvű létrehozásában Kiss József tagadhatlan költői értékén kívül az ő héber volta is. Azok, akik a nagydobot verték és a trombitát harsogtatták, jórészt hitsorsosi lelkesedésből tették. Szinte visszahatása volt ez a mellőzésnek, melyben Kiss József költői munkássága több oldalról részesült. Nem méltányolta eléggé az irodalom. Nem vett róla tudomást sem az „Akadémia", sem a „Kisfaludy Társaság". Költészete nagyon is héber színezetű és tartalmú. Nemzeti magyar szellem és érzés hiányzik belőle. Nemigen hatott előnyösen társadalmi helyzete, sorsa, egyénisége. Mindezt érezve nem röstellt emiatt olykor nyíltan ÍS panaszkodni. Most egyszerre kitárult előtte a bőség tömlője. Képzelem, hogy bálványozásig ünneplik, körülrajongják, s fülét és szemét eltöltik a dicsőítéssel. A belügyminiszter hízelgő levélben nyilvánította neki, hogy arcképét lefesteti az országos képtár számára, hogy ő is, a „nagy ember", helyet foglaljon ott a nagy emberek sorában. - De tegyünk félre minden egyebet. Őszintén örülhetünk annak, hogy a közönség részvétét, szinte hódolatát az irodalom és a költészet iránt ennyire föl lehet néha ébreszteni. Nem tudom, nem volt-e egy kis versenymozgató titkos erő is: megmutatni, hogy a „Petőfi Társaság" sokkal fényesebb és országosabb jubiláris ünnepélyt tud rendezni Kiss Józsefnek, mint aminővel 1911. évi november 19-én engem tisztelt meg Miskolcon a „Kisfaludy Társaság". Miskolc 1913. december 2. Tegnap reggel jutott ide a hír, hogy Fejes István püspök, sátoraljaújhelyi lelkész meghalt. E pillanatban megkaptam már erről a gyászjelentést is, melyet „az egyházkerület és a sátoraljaújhelyi református egyház elöljárósága" együttesen írt alá. Eletének hetvenhatodik, lelkészségének negyvenkilencedik, püspökségének harmadik évében halt meg november hó 30-án. - Evek óta kínos betegség gyötörte. Oszlopa volt az egyháznak. Úgyszólván egész munkás életét annak szentelte. Kiváló szónok, számottevő egyházi író és költő. Teljes elismeréssel olvastuk utolsó püspöki jelentését az egyházkerület közgyűlésein, ahol már személyesen részt nem vehetett. Baráti rokonszenv vonzott hozzá engem is. Fájdalmasan érint elvesztése. Nem kis gondot ad helyének betöltése. Szegények vagyunk arra való lelkészi tehetségekben. „Vízzel kell főznünk." Ritka a tudományos míveltség s a vezérletre hivatott egyén. Sajnos, hogy a politika is pusztít már ezen a téren is.