Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

ben szokott mulatásaimat is nyugtalanná, kellemetlenné teszi. Ott is akadnak kezembe hírlapok, figyelemmel kísérhetem szerencsétlen politikai viszonyainkat. Az ellenzék ádáz küzdelme céljában és eszközeiben igen alantjáró, szinte förtelmes, szinte erkölcstelen. Sárral, piszokkal dolgozik, gondolva, hogy „Semper aliquid haeret". Isteni gondviselés, hogy Tisza ingadozás nélkül, fel nem tartóztatva halad a maga útján. Ha holnap reggel búcsút veszek innen, már talán majd csak Karácsonykor látogatok ide ismét. Vagy talán december folyamán megragad még egyszer a honvágy vagy helyesebben a fészekvágy, s újra idetoppanok. Miskolc 1913. november 27. A gyönyörű őszi napok után, melyek közt az utolsók már bár többnyire derült naposak, de télies hidegek voltak, ma délelőtt esett az első hó. Egyszerre sűrű fejér lepel borította a vidéket. Kezd, úgy látszik, rendes kerékvágásba visszazökkenni az időjárás. Rendes tél lesz, mikor annak kell és illik lennie. A nyár nem előlegezi az őszt, a tavasz a nyarat, s talán el fogjuk kerülni a katasztrófákat is, minőkkel a folyó esztendő eléggé meglátogatott bennünket. Néhány szép napot töltöttem legközelebb Szentpéteren a megszokott szíves családi körben azokkal a kegyeletes érzelmekkel, melyek mindig felújulnak bennem, valahányszor ottani kis „fészkembe" kiszállok. Kertemben is kezdették már téli, merev álmukat aludni a gyümölcsfák. Komolyan andalogva, képzelegve sétálgattam köztök. Már előbb rendbe hoztam ott mindent, amit szükségesnek gondoltam. A fák töveit nem lehetett kitányérozni a talaj szárazsága miatt. Több nap óta megváltozott az egészségi állapotom. Szinte két hete már. Nem akar feltisztulni a megzavarodott vizelet, s ez nappal, kivált estefelé sokszor nyugtalanító, fájdalmas ingerrel jár, éjjelenkint pedig erősebb gyötrődéssel. Emiatt meg kellett szüntetnem azt a megszokott, jóltevő gyakorlatot is, mely szerint az időt estvéli hat órától nyolcig a „Nemzeti Kaszinóban" töltöttem, s ott szórakozhattam. Itthon a szobában ez a legunalmasabb. Az örökös olvasgatás is terhemre van akkor, s ez a néma, szótalan egyedüllét is szinte fojtó légkörrel nehezedik rám, míg végre nagy nehezen elérkezik a szabadulás órája, a kilenc óra, midőn a szükséges elbánás után a párnámra dűlök, s nyugtató álom helyett várom a kimaradhatlan háborgatásokat és fájdalmakat. E pillanatban veszem a „Pesti Napló" szerkesztőjének levelét, melyben a lap karácsonyi ünnepi számára arcképemet kéri s rövid cikket, emlékezést a lap keletkezése-kori (1850) irodalmi viszonyokról, midőn a lapnak én is belső munkatársa voltam 1850-1852. júliusig. - Valami rossz arcképet küldhetek, de följegyzésre méltó visszaemlékezéseim, egyéni vonásúak, nincsenek. Az azon időbeli irodalmi viszonyok pedig sok oldalról megvilágítva ismeretesek már. Ötven-hatvan év után alig marad az élményekből valami emlék oly ember fejében, aki nem kíséri különös figyelemmel s nem jegyezgeti a körülte folyó élet különböző eseményeit.