Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Remek, szép, meleg napjaink vannak folyvást. Élvezetes különösen a most szüretelőkre nézve. A szentpéteriek is most rajzanak körülte azon a gyönyörű hegyen. Csak nem akar vége szakadni családunkban az aggodalomkeltő eseményeknek. Emiké húgom tegnap kiutazott innen a szentpéteri szüretre. Ma levél érkezik Bélától, a férjétől, hogy haladék nélkül azonnal siessen haza, mert ő aggasztólag lázas beteg lett, ami annyival fenyegetőbb, mert a faluban a tífusz uralkodik s szedi áldozatait. - Innen mindjárt sürgöny ment Szentpéterre. 1913. november 1. Mily gyönyörű, fényes, derült, meleg őszi napok! Szebbeket már kívánni sem lehet. Mintha csak kárpótolni akarna az időjárás előbbi tartós, zord, kellemetlen magatartásáért. Ez a kellemes őszi nap hozott ide. Ma negyedik napja szívom itt az üdítő, friss levegőt. Üdítenek engem magok az itt körültem lengő régi emlékek. Gyönyörködtet őszi hangulatot öltött kertecském, melyben a megsárgult falombok sűrűn hulldogálnak a földre, s készítik a helyet az újra fakadó rügyeknek, s ébresztgetik reményemet az új viruláshoz. Elvégeztem itt, ami szándékom volt. Lehetőleg rendbe hoztam a sűrűség miatt előállott rendetlenséget. Vandalizmust kellett elkövetnem számos gyümölcsfán. Le kellett vagdalnom, bizony fájdalmas érzéssel, sok nagy élő gallyat és ágakat, hogy levegőt és világosságot adjak a szomszédos fáknak. Egypár kiszáradt nagyot eltávolítottam, egypár kisebbet átültettem. Rózsáimat is (tizenhét szálas, tizenhárom törpe) elrendeztem. Várják a téli nyugalomra való eltemetést. Most már nyugodtan gondolok az én „kis uradalmamra". Csak gondolnom kell rá, nem vele bajlódnom. Itt a szerető rokonok társaságában kedves órákat töltök. Egészségem, étvágyam is annyira tűrhető, hogy nem zavarja jó érzésemet. De mindnyájunkra nézve nagyon kellemetlen, sőt aggasztó látvány Irma húgom állapota, akit szinte a kétség örvénye felé sodor folytonos mély keserve és önkínzó, ideges vergődése Juliska testvérének gyöngélkedése felett. Ismételt operáció után javulva jött vissza nemrég Budapestről. Orvos, nem orvos szemmel látja rajta a biztos javulást, de Irmának mindez semmi. O kiirthatlanul azzal gyötri magát: hátha mégis bekövetkezik a veszedelem. Nem használ neki, nem nyugtatja se az okos tanács, se a vallás szózata, se az orvosok biztatása. Nincs akarata. Elvesztette az önuralmát. Csak az időben kell bíznunk, mely nemcsak örömeinket, de fájdalmainkat is előbb-utóbb megőrli. Ma halottak napja van. Koszorúkkal s a katolikusok este a sírok kivilágításával ünneplik ma a halottak emlékezetét. Szép külső látvány, a szemnek tetsző kegyeletes cselekedet. Önmaga jóleső örömére vagy megnyugtatására cselekszi az ember. Mert a halottért, aki már nincs, ugyan mit is tehetne? Hogy is hihetné, hogy eltűnt kedvesei örömmel szemlélnek poraik fölött azokat a koszorúkat és lobogó mécseket? Szép és jó ez a nap azoknak, akiket legalább egyszer emlékeztetni kell az elköltözőitekre; már-már divatos versennyé is tette ezt a kegyeletet a közhasználat. Nekem nincs rá szükségem. Nekem a szó teljes értelmében minden nap halottak napja van. Folyvást emlékezem.