Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

rokat is eltűr. Dúsgazdag költészete nem áll csupa szemenszedett gyöngyökből, azok közt kavicsokat is találunk. Mély, finom érzések mellett számos nyersességet. A haza sorsán egy költőnk sem csüggött annyi hévvel, oly állandósággal. Versei híven tükrözik szellemét, egész egyéniségét, s talán viszhangozni is fogják „az időnek bércei: a századok". Most olvastam el újra Madách Az ember tragédiáját. Nehéz olvasmány. Sok benne az elvont elmélkedés. Nehézkes a nyelvezete, sokszor szinte bántólag kerékbe törött. Természetes könnyűség helyett erőltetés, sokszor homály. Az alakok szereplése is felkölti itt-ott a bíráló figyelmet. Hogy Lucifer Ádámot és Évát álomban az egész emberiség történetén keresztülvezeti és szemlélteti: nem meglepő, nem is új az az eredmény, hogy a jó és a rossz örök küzdelemben van egymással. A művet nem tudom háborítlan gyönyörrel végigolvasni. 1913. augusztus 10. Negyedik napja vagyok itt az ápolónővel együtt. Csütörtökön, augusztus 7én jöttem a déli vonattal. Csütörtökre virradó éjjel volt az a rettentő égi háború, mely nemcsak itt nálunk, de az ország számos más vidékén is pusztítást okozott. Egymást sűrűn követő, szinte földrázó menydörgések, villámlások, fellegszakadásszerű, omló zápor. Nekünk a Bükk-hegység tódította az árvizet. A folyók és patakok túllépték medröket, s elárasztották partjaik mentén a területet. Sok helyen tönkrement minden a mezőkben. Elsodorta az ár a búzakereszteket, az összegyűjtött szénát, sok helyen házakat döntött le, sőt, mint hallom, embereket is magába nyelt. Itt is a kis Nyögő-patakunk csaknem a házam kapujáig áradt fel, ami soksok év óta nem történt. Az O Testamentom szerint az özönvíz elmúltával megígérte az Isten, hogy özönvízzel többé nem fogja elborítani a világot, s az ígéret biztosító jeléül rendelte a szivárványt. Úgy látszik, hogy az ígérettel összeférőnek tartja részletekben bocsátani ránk az özönvizet. Kertemben a rendkívül dús termés súlyát nagyon nevelte a nagy esőzés. Kisebb-nagyobb ágak gyümölcseik terhe alatt letörtek. Kifejlett, szép nagy almáim még mindig sűrűn hulldogálnak. Terítve volt a fák alatt. Szinte egy szekérre valót szedett már fel a húgom. Rothadtakat [...] ugyanannyit öntöztek a Nyögő-patakba. De a fákon még most is elég maradt. Öröm is, bosszúság is egymásra borulva, föld felé csüggve látni a gyümölccsel megrakott alma- és körtegallyakat. Úgy látom, hogy a rendkívül nagyra fejlődött almafák teljesen elnyomják már a közéjök sűrűn ültetett törpe körtefácskákat. Vandalizmust kell rajtok elkövetnem. Tegnap felgyalogoltam a hegyre megnézni sírkövünk betűinek általam megrendelt aranyozását. Elgondolkodtam a sír felett. Elfoglalta lelkemet néhány percre a múlt és a jövő. Ma úgy terveztük, hogy népes családunk együtt fog mulatni azon az elragadó kilátással kínálkozó, gyönyörű hegytetőn a Vadászy Pali pincéje előtt. Az új ráspiás hordó kifúrása lett volna az ünnepélyes összejövetel címe. Úgy látom, az idő megirigyelte, meggátolja. Elborult, bekeseredett. Szitálgat az eső. A tegnapi derült, szép, meleg napot hamar megsokallta. Csak nem akar bedugulni az ég csatornája.