Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Kegyelettel, nagyrabecsüléssel emlékezem Szűcs Jánosról. Éveket töltöttem vele együtt Borsod vármegye szolgálatában. O főügyész, én főjegyző. Megszerettük, megbecsültük egymást. Tiszta fő, tiszta jellem. Szabadságharcunk alatt valami hadbíróság tagja volt, ezért néhány év fogságot szenvedett. Sokáig élt özvegy állapotban. Egy leánya volt, Karolina, később Vitányi B. neje. Elkövette azt a botrányt, hogy hatvankilenc éves korában nőül vett egy fiatal leányt, Ambrózy kisaszszonyt. A nő csakhamar elhunyt, ő pedig agylágyulásba esett. így találta őt betegágyban az 1878. évi katasztrofális árvíz, s annak lett áldozata. Jobb sorsot érdemelt. Miskolc 1913. július 29. E hónap 24-én Szentpéterre rándultam ki egy napra. Főleg amiatt mentem, hogy figyelemmel kísérjem a sírköveink elkopott betűinek megaranyozását, melyet egy Miskolcról általam kirendelt munkás végzett. Néhány évvel ezelőtt szintén így gondoskodtam róla. Ha majd senki nem fog gondoskodni, átveszi azt is az enyészet, s a pezsgő élet folytatni fogja a maga útját a jeltelen hamvak felett. Sok volt a betű: 222 (= kétszázhuszonkettő). Nem gondoltam annyinak. Tegnap fizettem itt az aranyozás árát, 20 fillérrel minden betűt, s a vasúti költséget: 45 koronát és 60 fillért. Annyi fizetni való szakad rám, részint előre látott, részint előre nem látott kiadás, hogy igazán gondot ád a kielégítés, kivált minthogy takarékpénztárban elhelyezett tőkécskémet csonkítani, hacsak elkerülhetem, nem akarnám. A sírkő felirata ez: Lévay Péter szül. 1803. febr. 9. m.h. 1892. jan. 30. és neje dobai Szabó Juliana szül. 1804. márcz. 22. m.h. 1892. jan. 7. A legjobb szülők és legjobb emberek. Az ég nekik jutalmul engedett Egy hosszú, példás, boldog életet. Lelkük is a mennybe Kézen fogva szállá, Hamvokat itt őrzi A gyermeki hála. A sírkő fejér márványpiramis. Annak idején Pestről hozattam. Úgy emlékszem, hogy az egész rendbehozás mintegy hatszáz forintomba került. Olvasgatással töltöm a napokat. Legközelebb Petőfi Összes költeményen olvastam el a millenniumi olcsó kiadásban. Minden nap olvastam belőle valamit, de mindent elolvastam. Mily csudálatos költői tehetség! Egy örökké lobogó, tűzhányó Vezúv. Egy mesés hárfa, mely minden érintésre megzendül a legváltozatosabb hangokon. Csupa eleven, ifjú élet, csupa igaz természet. Örökké hevítő tárgya a szerelem, a haza, a szabadság. Élete dicső végével gyakran ismételt jóslata és kívánsága teljesült. Szinte nem is írja, de ontja a költeményeket. A gondolattal törődik, nem a forma díszével. Nem mindig veszi figyelembe a ritmust. Sokszor prózai so-