Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

módon nyilvánításával keresték fel a gyászoló szülőket. Hirdetve a részvevők sokasága, soknak társadalmi magas helyzete, előkelősége, stb. Szinte dicsekvés színű. De hát, ha ez most a szokás, s ha talán jól is esik! 1908. június 20. Rimaszombatban igen kellemes két napot - június 18. és 19. napját - töltöttem Bornemisza László alispán barátom kedves családi körében. A vendégszeretet és barátság teljes jóságával és figyelmével elárasztottak. Bejött a vidékről s velünk mulatott - mint mondották, az én kedvemért - Fáy Gyula főispán is, ez az egyszerű, reális, derék és szeretetreméltó ember is. László mindent bemutatott nekem, ami Rimaszombatban különösebb látnivaló volt. Sok közintézetet s egyéb épületeket megszemléltem részint csak kívülről, részint belül is. Ilyenek a most igen díszes városi kert; a Szabadka erdővidéke a ménteleppel; a pompás gimnáziumépület; a törvényszéki palota; a nyomorék apró gyerekek - most harminc volt ott - menhelye, melyet a fővárosi „Fehérkereszt" tart fenn. Szomorú látvány. A „Gömörmegyei Múzeum" a régi gimnázium épületében, még nem eléggé rendezett állapotban. Legérdekesebb része az őskori leletek. Közvetlen érdekű volna a Tompa-szoba, mely szinte rendezésre vár. Megígértem, hogy Tompától vett leveleimet én is ide fogom küldeni. Ugy láttam, itt lesz azoknak legalkalmasabb helye. Aranynak Tompához írott öt eredeti levelét is láttam ott. Meg fogom nézni, közölve vannak-e már T. és A. kiadott leveleiben. Különös, szinte meglepő gyönyörűséget találta[m] a R.szombat határában rég fennálló mezőgazdasági iskolában és annak egész környezetében. Csupa rend, csín és célszerűség mindenütt, változatosság és nagy dimenziók. Állami intézet. Azt mondották barátaim, hogy ne kérdezzük, mibe kerül. Tompa szobrát, mely idejövetelem egyik fő tárgya volt, gyönyörű, zöldellő, üde ligettől környezve, s lába alatt a talajt tarka virágokkal beültetve találtam. Nagyon jólesett emlékembe visszaidézni őt, s hálásan gondolni azokra, akik az ő emlékét a maguk kebelében ily szépen örökítették. Ne vágyakozzék ő innen a sivár fővárosba! Hirtelenében egy költeményt írtam ott róla, melyben azt mondom: sokkal jobb neki érc alakban állani itt, mintha élve csetlenék-botlanék közöttünk. A legjobb véleménnyel és kedves benyomások emlékével vettem búcsút ma reggel Rimaszombattól és előzékeny barátaimtól. Ebédre itthon már a szegény beteg húgomnál jelentem meg, ahol kedvesen lepett meg, hogy Miskolcról Jucikát és Rózát látogatóban találtam. 1908. június 21. Égető hőség folyamatosan, napról napra. Ma reggeli hét órakor árnyékban már 20 fok felé járt. De ennek dacára minden eléggé üde és növekvő. Most az én kertemnek egyetlen kiváló dísze az a két cukor- vagy pünkösdi rózsa-sor, mely a nagy hársfa alatt ülő helyem előtt pompázik. Gyönyörű látvány száz meg száz kivirított rózsával. Szinte egy kis rózsaliget. Ily dúsan még sohasem mutatkozott a két kis sövényzet. Csupa öröm, csupa illat volt.