Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

vem. Az elmúlás eszméjével tépelődöm. Az átélt hosszú múlt idő képei, az eltűnt ismerősök alakjai lengenek körül. Bátorságot keresek nálok, hogy megnyugodva végzetemben oda jussak, ahol ők vannak. Nem bír rajtam alaposan segíteni az orvosi tudomány. Budapesten töltöttem szeptemberben tizenkét napot. Dr. Farkas László nagy gonddal, sőt szeretettel vett kezelése alá, de különös javulást nem adhatott. Hólyagmosást végzett nagy szorgalommal és ügyességgel. Gyógyszert, bélmosást és villanyozást ajánlott s némi könnyebbítést a kezelésben. De ez utóbbi itthon nem vált be. Ápolónő segítségéhez kellett folyamodnom, magam segítni magamon képtelen vagyok. Négyszer kell csapolni napjában, s a négy közt egyszer éjfél után, mindig akkor főzött katéterrel. Nappal már fájdalom nélkül megvagyok. Pár nap óta azt is kiállhatom, hogy reggel kilenc órakor és csak este kilenc órakor vesszük el a vizeletet. De az éjszakák folyvást igen kínosak. Nem elég mérsékli a kínt a végbélbe bocsátott kúp. Bélmosást is veszek minden második nap. Ápolóm tizennégy napig a „Vöröskereszt Egylettől" volt Budapestről. De az nekem fölötte költséges. Napi hat korona és teljes ellátás. Havonként csaknem háromszáz korona. A civil ápolónők közül hozattam egyet havonként száz koronáért s teljes ellátásért. Eléggé rokonszenves és figyelmes, de a fő dologban, a katéterezésben, úgy látom, nem eléggé ügyes. Ez a nyomorúságos állapot szinte fölemészti minden könnyebben felhasználható pénzemet. Csak nagyban összeszámolva már eddig is többet költöttem rá, jóval többet ezer koronánál. Félek, hogy megtakarított tőkémet kell igénybe venni nemsokára... A gyógykezelés szinte pazarlással jár. Nem valódi betegség ez az én bajom, de mégis úgy leköt, úgy lever, mint egy súlyos betegség. Elvette erőmet, étvágyamat, kedélyemet és önbizalmamat. A halál árnyékát érzem. Olykor szinte vágyódom én is oda, ahol rég elköltözött kedveseim vannak. Biztatni próbál az az ábránd, hogy velők leszek. Ijeszt az a gyötrelem, mely a halál küszöbén talán reám vár. Nem csalogat a remény, hogy nyolcvanhét évem után még visszatér a régi életkedv és erő. Körültem minden élőlény s az egész természet búcsúzni látszik tőlem. Miskolc 1912. november 8. Úgy látszik, a tél már csakugyan állandó vendégünk marad. Az első gyenge hó után erősebb havazás következett folyvást tartó fagylaló hideggel. Szőlők, mezők munkája felakadt. Különösen a szegényebb házak nyomorognak a drága fűtőanyagok miatt. Nyomja az egész közönséget a soha nem tapasztalt, rendkívüli drágaság.^ Étvágyam, úgy látszik, javulni kezd. Szájam íze nem oly rossz, mint régebben, az étkezés is mintha valamivel jobban esnék. De nekem való, tápláló, jó ételekkel ellátni magamat alig lehet. Nem vezetek háztartást. A vendéglői ellátás nem beteg embernek való. Kedves Juci barátném, rokonom küldöz ebédet csaknem mindennap. Jóságát, bár oly igen szívesen árasztja reám, már szinte restellem. Ilyenkor bizony sokszor jut eszembe a családi élet hiánya. Jobb lett volna-e úgy, vagy jobb