Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

gyönyörködhetem. Csaknem mindig ott sétálgatok, ott üldögélek. Nem bírok betelni az illatos léggel, a fák kiomlott, tejszínű, dús virágával, a fák alatt a sűrű pázsit eleven zöld bársonyával. Elgondolom, hogy ez a gyönyörködés, ez a gyönyörű látvány egy egész évre szól, s a jövő évben lesz-e még módom ismét látni - ez nagyon bizonytalan. Vigasztalás-e az a sejtés, az az állítás vagy az az álom, hogy majd ha földi részem beleolvad a nagy természet teremtő műhelyébe, én is egyik alkatrésze, létrehozója leszek ennek a gyönyörű virágzásnak? Öntudatlan rész egy felsőbb hatalom alkotó kezében. Most örüljek-e, most búsuljak-e ilyen jövendőmön? Vagy a képzelet, a tudomány és hit minden rajongása nélkül, vakon bízzam további sorsomat arra, aki azt mindaddig vezérelte? És az enyémet mily szépen, mily bölcsen, mily alázatosan s mily sokáig vezérelte s mai napig is vezérli! Itteni könyveim között leggyakrabban forgatok egy angol költői olvasókönyvet, mely régi angol költők verseinek gyűjteménye német olvasók számára {Poetisches Lesebuch von Karl Gaulis Clairmont, Wien, 1851). Le is fordítottam belőle régebben s fölvettem verseim gyűjteményébe Swiftnek On a Pen című költeményét. Az angol nyelv gyakorlásáért olvasgatom. Miskolc 1912. május 16. Nyavalyogva írom e sorokat. De nem akarok már tovább várni a feljegyzéssel. Tizenegy napi távollétem után oly erős influenzát hoztam magammal, hogy mai napig sem bírok tőle megszabadulni. Ma a negyedik napot töltöm itt raboskodva a szobában, részint az ágyban, s alig érzek könnyebbülést. Április 30-án elindultam vissza Budapestre az „Akadémia" nagyhetére. Óhajtottam még egyszer megjelenni köztök, mert hogy még többször is megjelenhessek, ahhoz nincs reményem. Régebben az is ösztönzött a felutazásra, hogy akkoriban kilátásba volt ott a király megjelenése, s alkalmasan megköszönhetem neki a „Szent István-rend kiskeresztjét". De ebből semmi sem lett. Utazásom Budapestig elég kényelmes volt. Füzesabonyig egyedül ültem egy első osztályú fülkében. Ott beszállt hozzám katonai egyenruhában egy tábornok és egy alezredes. Mindjárt az első szavak után kitűnt, hogy az alezredes az a Berczovay András, aki a koalíció idején Borsod megye főispánja volt, s rólam jól emlékezett. A tábornok pedig - nyugalmazott - az ő sógora, aki leányához látogat Tápiószelére. Egész úton élénken beszélgettünk. A „Pannóniába" szálltam. Mindjárt az ebédnél fölkeresett Voinovich Géza, s felesége nevében is ebédre hívott másnapra. Ez a kedves, szeretetre méltó kis család - ő és neje - mindig nagyon kitüntető szívességgel fogad engem. Talán a múlt idők kedves emlékeinek élő maradványát is szemlélik bennem, s egyéni tulajdonaim is rokonszenvvel szólnak hozzájok. Most is kedvemért a május 1-jei ebédre egész kis irodalmi társaságot hoztak össze. Ott voltak: Beöthy Zsolt, báró Dóczy Lajos, Kozma Andor, Angyal Dávid, Haraszti Gyula. Azok engem mindnyájan szinte becézve fogadtak. Kevés látogatást tűztem magam elé. Fárasztott és izgatott a mozgás, az érintkezés. Ebéd után a közelben lakó dr. Farkas Lászlót látogattam, de ő akkor Ame-