Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

rikában időzött, azután a „Franklin Társulat" igazgatóját, Gárdos Alfrédet, kivel igen rövid ideig rokonszenvesen beszélgettünk. Tőle mentem Görgei Artúrhoz. Délutáni öt óra tájban volt. O akkor már ágyban feküdt. Környezete mondotta, hogy ma rossz napja volt, hogy testben, lélekben nagyon összeroskadt, hogy sokszor őket sem ismeri meg. Egyszer csak kinyílik az oldalszoba ajtaja, s Artúr hálóköntösben tipeg felénk. Megáll. Bambán, szótlanul néz rám. Hozzá megyek. Kérdezem: nem ismer? Néz, csak néz rám mereven, de nem szól. Ekkor a fülébe mondom hangosan: Lévay vagyok Miskolcról. Erre fölkiált: Jaj! Jaj! Jaj! Erősen magához ölel. Elkezd nagy zokogással sírni, s folyvást ezt zokogni: Isten áldjon meg! Isten áldjon meg! Csókolgatta arcomat, kezemet, ruhámat. Együtt sírtam vele s környezetével. Alig engedett ki karja közül. így vezették vissza a betegszobájába. Sohasem felejtem el ezt a megindító, sőt megrázó pillanatot. Mily nem szép befejezést rendelt a teremtő egy kilencvennégy éves hosszú életnek! Mivé tiporta előttünk a természet örök törvénye a hazájáért küzdött nagy hadvezért, a sokat szenvedett s mártírkoszorúzott igaz nagy embert! A fővárosban töltött időm alatt ötször ültem Stettka Gyula festőművész előtt, aki arcképemet - életnagyságban - festi Borsod megye számára. Az arcot már tökéletesen kidolgozta. Igen-igen sikerültnek találom. Tartás, kifejezés férfiasan komoly. Se nem mosolygó, se nem borongó vagy komor. Apró észrevételeimet követte a művész. Az „Akadémiának" csak május 2-ai nagygyűlésén, a tagválasztáson vettem részt és május 5-én a díszgyűlésen. A nagygyűlést követő napon Szily Kálmán hívott ebédre. Kedves családja körében - leányai s egy veje - töltöttem néhány órát. Ok is mindig lekötelező barátsággal és nyájassággal fogadtak engem. Az akadémikusok között talán én is Kálmánhoz vonzódom leginkább. Vasárnap május 5-én volt a díszgyűlés. Programját nem valami szerencsésen állították össze. Talán Tisza István előadása a porosz-francia háborúról lett volna a legérdekesebb. De csak részletet olvashatott a hosszú tanulmányból, s utolsó száma volt a programnak. A közönség részvéte is megcsökkent. Feltűnt különösen a fiatalság távolmaradása. Sajnos én az egész díszgyűlésből csak igen keveset érthettem. Leginkább értettem és élveztem Ilosvay emlékbeszédét Ihász Károly felett. A megszokott lakomát a díszgyűlés után most is a „Kontinental" szállodában tartották. Eléggé népes, eléggé beszédes. Engemet Balogh Jenő államtitkár köszöntött fel. Én pedig olyan búcsúhangulatú pohárköszöntőt mondottam az „Akadémiáért" s annak összes tagjaiért. Éreztem, amit mondottam, az csakugyan búcsúzó beszéd volt. Elhalmoztak a szeretet jeleivel. Ezt tapasztaltam a tagválasztó nagygyűlésen is, hol mindenki, aki közelről vagy távolról ismert, szívesen üdvözölt engem, így: b. Eötvös, Berzeviczy, Wlassics, Darányi, Tisza István, Plósz S., Zsilinszky stb. Május 6-án, hétfőn Magyarbélre indultam a rég szeretett s igen kedves család látogatására, de mielőtt a nyugati pályaudvarról a délutáni két órai vonattal elutaztam volna, kijött hozzám Szily Kálmán egyik menyecske leányával, aki műkedvelő fényképész, s engem hamarjában egy pár pozitúrában lefotografált. Ez az ő