Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

ijesztőbb volt április 13., midőn Miskolcon zord hidegben sűrű hó esett, ami még másnap is megmaradt a hegyeken és a házak tetején. Reggel kemény fagy volt. A hőmérő 6-8 Ré. fok hideget mutatott. Ez ölte meg a korán fejlett virágokat különösen a mandula és a kajszin barackfákon. Mondják, az őszibarack épen maradt. Valami időpróféta a hírlapok szerint kedvezőbbnek jósolja az időjárást április 17-étől május 6-7-éig. Bizony nem volt az valami kedvező. Hideg, zordon, szeles, száraz volt. Május hónapra nagy éjjeli fagyokat, nagy havazásokat jósol. Inti az embereket: „megmenteni mindent, amit lehet". A természet örök, állandó törvény szerint működik, de a törvény alkalmazásának módját, idejét esetenként előre látni és kiszámítani embernek nem adatott. Törekvésünk csak bizonytalan sikerű tapogatódzás. Április 14-én halt meg déli egy órakor élete hetvennegyedik évében Vécsey Tamás egyetemi tanár. Kedves emlékek fűznek hozzá. Hajdan mint gyermek tanítványom volt a miskolci gimnáziumban. Most is előttem áll kedves, szelíd, mosolygó, szőke gyermekarca, melyen a jóság és érzelmesség tükröződött. Azután nagy sokára csak akkor hozott bennünket érintkezésbe az élet az „Akadémia" ülései alkalmával, midőn ő már nagyhírű és nagyérdemű egyetemi tanár és akadémiai tag volt. A jóságos gyermeki arcvonásainak némi maradványa még most is tükröződött rajta. Megszerettem. Folyvást kölcsönös rokonszenvvel s érdeklődéssel viseltettünk egymás iránt. Családot alkotott. Három fia és két leánya már mind szárnyon van, önálló családi fészekben. - De őt is utolérte a meg nem érdemelt mostoha végzet. Apai öröme sem volt zavartalan. Aztán egy oly okos embernél alig magyarázható spekuláció folytán élete összes keresményét csaknem egészen elvesztette. Hosszan tartó betegség, érelmeszesedés gyötörte. Sajnálom szomorú sorsát. Hogy is nem lehetett azt neki boldogabban bevégeznie! Most már sokáig nem fogok idelátogatni. E hónap 30-án, tehát jövő kedden, ha Isten segít, felutazom a fővárosba az „Akadémia" nagyhetére, részt veszek a tagválasztó nagygyűlésen és a díszgyűlésen. Óhajtok még megjelenni a társaság körében, mely engem kitüntető figyelmével ismételve is megtisztelt. Színről-színre had lássam majd azokat, akiket részint szeretek, részint tisztelek s érdemeikért nagyra becsülök. Talán utoljára. A fővárosban töltendő egy hét alatt jut idő arra is, hogy Stettka Gyula festőművész előtt üljek, hogy lefesthesse arcképemet Borsod vármegye tanácsteremé számára. - Azután, ha az időjárás, az egészségi állapot és egyéb körülmény engedi, látogatást teszek Magyarbélen annál a kedves családnál, melyhez engem több mint fél század óta szép emlékek s meleg szeretet kötelékei fűznek. Most nem tölthették Miskolcon, mint máskor, a téli évszakot. Nagyon hiányoznak nekem. Meghatólag hívnak látogatásra úgy sem lévén lakásuk igen távol a fővárostól. Én már mindig azt gondolom, hogy sietnem kell a látogatásokkal. így aztán körülbelül május közepe táján kerülhetek haza. Leginkább sajnálom, hogy így kertem általános virágzását, különösen az almafákét, egész pompájában nem láthatom. 1912. április 25. Még mára is itt maradtam. Itt tartott a jobbra forduló idő és a húgaim szíves marasztalása, leginkább pedig az, hogy a virító szép kertemben egy nappal tovább