Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Folytatásául a november 19-ei feledhetlen ünnepélynek, a miskolci „Nemzeti Kaszinó" legközelebb azzal tisztelt meg, hogy arcképemet a kaszinó számára lefestette, s ünnepélyesen leleplezte. Az ünnepély szinte túlzásba vitt magasztalásommal történt, de az arckép, egy rossz fotográfia után készült olajfestmény, oly rossz, hogy én az illetőknek azt ajánlottam, hogy tegyék azt a padra, s hagyjanak engem a kaszinóban a magam természetes valóságában. Főleg a festőművész hibás, hogy a fotográfia gyarlóságait művében ki nem javította. Hányt-vetett papírdarabjaim közt találom a következő feljegyzéseket: Tompa meghalt 1868. július 30. délután 4 órakor. Felesége Saldos Emília 1880. november 29. Kazinczy Gábor m.halt 1864. április 18. Bánfalván. Görgey Pista született 1825. február 22., meghalt 1912 január 13. reggeli 3 ]

A órakor egyik fővárosi szanatóriumban. Görgei Artúr született 1818. jan. 30. Cs. Jucika rokonom, kedves beteg barátném szül. 1841. auguszt. 19. Tiszakesziben. Franequera = Franecken kisváros Hollandiában, északkeleti részén. Régen híres egyeteme volt, melyet magyar ref. tanulók sűrűn látogattak. Gróf Bethlen Mihály fiatal utazó 1692-ben 28 magyar tanulót talált ott. Közli a „Magyar Figyelőben" 1911-ben Tisza István gróf Bethlen útinaplóját. Ultrajectum = Utrecht. Mediolanum = Milano. 1912. március 27. Az előbbi lapot Miskolcon jegyeztem az ottani körülmények hatása alatt. Harmadik napja vagyok itt. A sok esőzés után tegnap már a leggyönyörűbb, tavaszi, napfényes időnk volt. Kényelmesen elvégezhettem a kertben mindazt a munkát, melyet végeztetni akartam, s melyért most idejöttem. A kert tisztában van. Pázsitja szemet gyönyörködtető eleven zöld. A fejér és kék ibolya jelentgeti magát a pázsitszőnyegen. A fák kellően kitisztogatva, megnyesegetve. A jól telelt rózsafák rendbe hozva. Már most gyönyörűség nekem ott sétálgatni, s szinte beszélgetni minden egyes gyümölcsfával, mely 1893 óta mind a magam nevelése. Nem hiába nevezem őket költeményemben „gyermekeimnek". Ugy látom, a körtefák legtöbbje dús terméssel biztat. Legalább a termőbimbók nagy sokasága ezt sejteti. Az alma- és szilvafák rügyei még nemigen mutatkoznak. Most már holnap reggel nyugodtabban távozhatom vissza. De az igazi, régi állandó nyugalom régóta kerül engem. Mintha felbillent volna lelkem, kedélyem egyensúlya. Reám szakadt az öregkornak valami visszás, természetellenes csapása, melyet a beteges képzelet táplál, s a gyönge akarat elhárítani képtelen. Féltő aggodalom is kísér egy-egy hozzám tartozó egyén sorsa miatt. Úgy érzem, mintha egy nehéz felleg borongana fejem fölött, melyből minden pillanatban várom a vihar kitörését. Pedig dőreség volna azt várnom vagy csak kívánnom is, hogy az én rendkívül hosszúra terjedt életkoromban minden folyvást megmaradjon oldalam mellett, ami és aki nekem kedves. Az emlékezetes november 19. óta szinte semmit sem írtam. Elkerül a költői hangulat. Szinte csudálom, mint töltöm semmittevéssel, apró pepecseléssel egymás után a napokat. Azzal sem nyugtathatom magamat, hogy most már összetett kézzel szemlélhetem az idő folyását, mert a múltban eleget serénykedtem... Mert bizony, bizony nagyon csekély az eredmény. Kis körben mozgó, kisszerű műkedvelő voltam.