Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

mert nálok a körülmények latba vetésével a szoborkészítés is felmerült. - Ha őszintén kell felelnem s igazat mondanom: nekem se festmény, se szobor nem kell. De mindent tekintetbe véve mégiscsak a megyei határozathoz kell ragaszkodnom, mely arcképet akar. Ennek rám nézve terhe az, hogy majd tavasszal három-négy nap Budapesten Stettka festőművész előtt ülnöm kell. Másik följegyeznivaló, hogy a miskolci városi kaszinó igazgatója is megjelent nálam kikérni beleegyezésemet abba, hogy ők az én arcképemet a kaszinó részére leföstethessék. Megengedni kellemetlen, megtagadni lehetetlen. Kellemetlennek mondom most a rólam való ily ünnepélyes megemlékezést, valami ragályos napi divat hatásának tartom, és sehogy sem találok rá magamban elég okot. Hátra van még, mint ismételve hallom, szülővárosom, Szentpéter díszpolgári oklevele. Ez, azt hiszem, csakugyan zárköve lesz már az engem túlságos mértékben megtisztelő rokonszenvnek és megemlékezésnek. Csak aztán elkövetkeznének a háborítlan nyugalom napjai, s azokban némi tevékenységre indulna ez a zsibbadt szellem is! 1912. február 15. „Solvitur acris hiems!" Olvad, olvad, mégpedig rohamosan. De ezt a telet ugyan nem mondhatni „acris"-nak: keménynek. Az egy január hónapot leszámítva alig volt télhez illő állandó fagyos időnk, akkor azonban kegyetlen fagyos napjaink jártak. Most már tavasziak, lucskosak, enyhék, olykor ködösek. A hirtelen hóolvadás mindenfelé kisebb-nagyobb árvizeket hozott. Ma hírek érkeznek az ország egész számos vidékéről. Hallom, hogy itt nálunk is messze kicsapott már partja közül a Sajó, s elborította a mezőket. Tegnap innen gratuláltam Kozma Andornak a Gyulairól írott emlékbeszédéért. Azt hiszem, Gyulai szelleme is megelégedéssel és hálásan köszöni azt neki a másvilágról még akkor is, ha kritikai kedvtelését még ott megtartotta is. Miskolcról holmi egyszer-másszor feljegyzett verstöredékek papírdarabjait hoztam ide magammal tegnap, remélve, hogy az itt elheverendő két nap alatt valamelyikre talán ráveti szemét a Múzsa. De bizony nem vetette. Hiába kínálgattam neki. Mondják, a tegnap főzött és kihűlt káposzta másnap fölmelegítve még ízletesebb. A kihűlt verstöredéket azonban fölmelegíteni alig lehet. Különben is bágyadt, szinte hervadt kedélyű és testű vagyok, különösen ma. Nyugtalanul, fájdalmas háborgással töltöttem az éjszakát. Rég idő óta, szinte egész télen át éreztem bizonyos kellemetlenséget. Régi jó étvágyam is nagyot csökkent. Egyetlen őrlő fogamnak megromlása is nehezíti a rágást. Törekvésem, hogy mindezt és még a többi következőket is nyugodtan vegyem az én rendkívüli életkorom természetes következéseinek. Bár fegyelmezni tudnám magamat még valami egyébben is! Majd ha ébredezni kezdenek gyümölcsfáim, kellemesebb lesz itt mulatásom. Mindig fog az adni valami tenni és gyönyörködni valót: kerítésem javítása, fák nyesegetése, tisztogatása, a fakadó rügyek szemlélgetése stb.