Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Miskolc 1912. február 25. Budapestről e napokban két gyászjelentést kaptam. Az első özvegy Plány Ferencné született Würsching Kamilla elhunytát jelenti. Még csak ötvenkét éves volt. Most is élő édesanyjához ifjúkori emlékek vonzottak. Az ő oldala mellett ismertem meg a megboldogultat. Szigorú körülmények között éltek. Az anyai nagyapa kedvező anyagi helyzete rég nagyon megromlott, s ők azt folyvást sínylették. Egy kedves ismerőst vesztettem a megboldogultban. A másik gyászjelentés szerint: özvegy Görgey Arminné született jamonki Jóny Emília meghalt Budapesten febr. 22-én kilencvenkét éves korában. Anyja volt a nálunk a múlt évben elhunyt vasúti üzletvezetőnek, Görgey Lászlónak, a még életben levő Görgey József cs. és kir. tábornoknak, sógornője Görgei Artúrnak és Görgey Pistának. Ezt csak az Artúr családi összeköttetése miatt jegyzem ide. Igen elborultam tegnap, s még ma is annak hatása alatt állok. Régóta szinte félve szemlélem kedves rokonom s barátném, J. beteges, gyötrelmes állapotát. Erelmeszedés, szívbaj, fuldoklás kínozza. Elete évek óta csak gyötrődés. Állandóan orvosi szerekkel foltozgatják megromlott egészségét. Úgy látszik, nincs szabadulás. Kérlelhetetlenül rombol benne az enyészet. Nagyon fáj látnom kínos szenvedését s nem segíthetni rajta. Ami körülményeiben vigasztaló volna előttem, még az is búra fordul. Nehéz megnyugodni a változhatlan végzeten. Tegnap éppen jelen voltam, mikor a nagy fuldoklási roham megkapta. Szívszorító látvány volt. Fölkavart érzéssel, sötét képzelettel tértem haza. Elvesztésének gondolata gyötört. Halotti gyászjelentésének megírása forgott eszemben. Egyszer már nagy betegségében csak úgy megírtam azt. Akkor megkegyelmezett neki az Isten, s annyira-mennyire visszaadta egészségét, legalább életét. El-elgondolom, miért is nem tudunk úgy szeretni, hogy szeretteink szenvedésének és elmúlásának szemlélete ne gyötörné szívünket? Miskolc 1912. március 1. Úgy látszik, csakugyan vége felé siet a romboló enyészet az én kedves betegemmel. Nem tarthatja már sokáig se az ügyes folytonos gyógykezelés, se a leggondosabb ápolás, se az én imádságom, melyet ágyamban minden este elfohászkodom érte. Bárcsak annyiban könyörülne már rajta a jó Isten, amivel imádságomat végzem: ,,ha pedig úgy határoztad, hogy mostani gyöngélkedéséből veszed őt magadhoz, óh, kérlek, kíméld meg őt a halált megelőző kínoktól és gyötrelmektől, hiszem csendes elszenderedéssel vidd által szent országodba!" Tegnap látogattam meg. Rendkívül elgyötrötte az éjjel és reggel rájött fuldoklási roham. Arca szinte megváltozott, beesett. E pillanatban hallom, hogy ez éjszaka megint úgy odavolt, hogy rögtöni elmúlását hitték. Látom, meg kell válnom tőle, s odalesz kedélyvilágom egy melegítő sugara, oda egy régiek szentelte édes kötelék, mely agg koromat is még nyájasan vonzotta az élethez.