Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Éppen akkor végezte életnagyságú arcképének olajfestését Boruth Andor, az ifjabb festész-generáció egyik legjelesebb arcképfestője. Gyulai ötletszerűen felszólná az ott jelenlévő művészt, -hogy most már őutána engem is fessen le. Nagy készséggel ráállt. Rögtön hozzáfogott, s öt napi üldögélés után elkészítette, mégpedig sikerülten, életnagyságú mellképemet. Mind Gyulait, mind engem önmagának festett kiállítás, illetve eladás végett. Magam részéről sajnálom a művész fáradságát, melynek jutalmát az én arcképem által nehezen fogja valaha feltalálni. Magamnak sem kellek, ha a tükörbe, akár „érdemeim" tükrébe nézek is. Másnak hogyan kellenék? Meglátogattam Görgei Artúrt, Kozma Andort, dr. Farkas Lászlót. Több jó barátommal s ismerősömmel az „Akadémia" ülésein találkoztam. Mindenfelé lekötelező fogadtatásban s érintkezésben volt részem. Öregembernél az ily találkozásnak félig-meddig mindig olyan búcsúzásféle íze van. Örömmel láttam az Erzsébet tér és a Városliget gyönyörű virágcsoportjait, növényeit. Mindkét helyen uralkodó, szinte egyedül uralkodó volt a legtarkább változatos színben a tulipán, a cineraria, az árvácska és a nefelejcs. Kilátogattam, mint szoktam, a Kerepesi úti temetőbe is. A halottak díszes városa. Élők versenyküzdelme fénylő síroszlopok által az enyészettel. Nézegettem a sírköveket, sok közeli személyes ismerősömét, sok hír-névből ismerősét. Arany János gránit ravatalának egyik oldalán lefüggő érclapon: Arany János 1820-1883. / Piroska 1866-1886. / Arany László 1844-1898. A másik oldalon végignyúló szalagon: Született 1817. marczius 22. meghalt 1882. október 22. Ez alkalmasint helyesbítése a bronzlapon levő hibás dátumnak. Séta közben feltűnt előttem számos ismerősöm neve. Némelyikről nem is tudtam, hogy a főváros homoktengerében van eltemetve: Jókainé Laborfalvy Róza, Prónay József, Török Pál, Salamon Ferenc, Szilágyi Sándor, Szász Károly, Giczey Samu, Jekelfalussy Lajos, Szomjas József és többen. A síremlékek sűrű erdejében mily változatosság, mily fényűzés alakban és díszítésben! Mily dúslakodása az emberi törekvéseknek halottak emlékében! Voltam a nemrég emelt pompás palotájában a „Szépművészeti Múzeumnak" is. Megnéztem a spanyol festő, Goya grafikai képkiállítását. Több mint kétszáz rajzán az alakok változatossága, helyzet- és kifejezésbeli különfélesége volt előttem bámulatos, de gyönyörűséget bennök nem találtam. Sokkal inkább gyönyörködtetett a festészeti kiállítás, melyben sok szépet, de valami kitűnő újat nem találtam. Jólesett észrevennem, hogy a kiállítás sorozatából a természetellenes szeceszszió szinte egészen eltűnt. Nem sok öröm várt most a kertemben sem. Pedig szinte remélve és vágyakozva jöttem. Egypár vén almafám virít szegényen. A legtöbb szinte gyászol, lombtalan, fekete, mintha veszni készülne. A törpék leginkább. Sétára sincs kedvem közöttük. Halad előre szegény beteg húgom a lassú enyészet útján. Emésztőbajának nevét, mivoltát, teljes reménytelenségét, úgy látom, még mindig nem ismeri. Érzi azonban, hogy napról napra vesz az ereje, s hogy nem sok idő múlva itt kell hagynia bennünket. Nem táplálkozik. Mindig éhes, de mikor bármit enni akar, szinte undorral fordul el tőle. Feldúlt belső részei ellene állnak. Biztatni és vigasz-