Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

megtisztelő kitüntetést, mely szerint a „Kisfaludy Társaság" f. é. novemberben Miskolcon tartandó jubileumi ülésben akar megemlékezni ötven éves tagságomról és életem nyolcvanhatodik évének betöltéséről. Ott az én személyes részvétem s azzal járó izgatottságom, ily nagy életkorban, könnyen végzetes lehetne rám nézve. O erre példákat is mondhatna stb... Meggondoltam. - Okos tanács ez, megfogadom. Kitérek a társaság ünnepe elől, melyben már maga az elhatározás elég jutalom és kitüntetés énrám nézve. A kávéházban reggelizésnél egy magas, már éltes férfi állt meg előttem. Kérdezte tőlem: én vagyok-e Lévay József? Én vagyok! Akkor - úgy mond - itt áll ön előtt hajdani miskolci tanítványa, Heil Fausztin. Élénken emlékeztem reá, gondolom, a múlt század ötvenes éveiből. Magam elé tudtam idézni egész gyermekalakját s viseletét. Szepességi gyerek volt. Később hírlapokban olvasgattam nevét, amint bírói pályáján előhaladt feltűnő képességével. Most közigazgatási bíró; kiváló állása, nagy tekintélye és népes családja van. Örültem a ritka találkozásnak. Rég volt időmre emlékeztetett. 1911. augusztus 25. Tegnap ismét kijöttem ide a szomorú temetés folytatása végett. Mert valóban annak nevezhető gyümölcseim teljes pusztulása. Most már az almafák csaknem egészen üresek. Alattok terítve a sok lehullott gyümölcs. A körtefákról is, még a téliekről is, egyre omladozik. Aligha marad valami. Egyszóval ez az esztendő ki van törülve az áldottak sorából. A haragos nap száraz hősége pedig még mindig perzsel bennünk. Tegnap leszedtem a „csíkos Vilmos" körtéről, ami még rajta maradt, a múltkori ittlétem alkalmával pedig az „Angulemi hercegné" körtét. Ma némely almából, különösen a pirosból, szintén betakarítom, amit lehet. Úgyis egytől-egyig le fog peregni. Már húgaim is alig bírják beseperni és felhasználni a lehullott almák és körték tömegét. Hallom, a sertéseknek főzögetik. Meglepve olvasom a tegnapi hírlapban, hogy a Tátrában Tátraszéplakon Devich László kir. táblai tanácselnök hirtelen meghalt. Asztaltársam volt a szívbajban és bazedov-betegségben szenvedő ember. Jó szívvel ragaszkodott hozzám. Remélte a gyógyulást; azt mondta, hogy három hónapig is itt fog maradni a Tátrában. Augusztus 23-án halt meg ötvennyolc éves korában. Ma temetik a korábbi tudósítás szerint a gerlachfalvi temetőben. Mily különös, szinte émelyítő tévelygése a mai kor ízlésének, legalább azokénak, akik az Ady Endre-féle ízetlen, érthetlen, szinte őrületes költészetben gyönyörködni tudnak! Sőt, többre vittük. A „B.pesti Hírlap" aug. 24-ei számában olvasom, hogy van már „Komjáthy-múzeum" is, melyben a korán elhunyt Komjáthy Jenő verseit magyarázzák, népszerűsítik. Én elolvastam verseit, de azokban egy kiforratlan tehetségnek látszik, tökéletlen, gyönge szárnypróbálgatásánál többet nem találtam. És különös! Odahajszolták a dolgot a reklámhajhászok, hogy ezt a kötetet maga a belügyminiszter 1910. évi nov. 27-én kiadott rendeletben a törvényhatóságok első tisztviselőinek figyelmébe legmelegebben ajánlotta! Nemde zsidó-vállalkozás-e ez a Komjáthy-féle fészkelődés?!